Női röplabda MK: elődöntős a Szent Benedek RA

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.17. 19:32
null
Bejutott az elődöntőbe a Szent Benedek RA (Fotó: szbbra.hu)
A Szent Benedek RA története során először bejutott az MVM női röplabda Magyar Kupa elődöntőjébe – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A balatonfüredi együttes a negyeddöntőben az Újpesti TE csapatával találkozott, és a hétfői, első mérkőzésen aratott 3:0-s sikerét követően a pénteki, fővárosi visszavágón is ugyanilyen arányban diadalmaskodott.

A szerb Dejan Desznica edzette SZBRA a januári, ugyancsak oda-visszavágós elődöntőben a címvédő Fatum Nyíregyházával csap össze.

A másik ágon a negyeddöntőben MTK–Békéscsaba (az első meccsen 0:3) és Vasas–Kaposvár (3:1) párharcokat rendeznek, ezekben a második mérkőzésekre szombaton, illetve vasárnap kerül sor.

A döntő és a bronzmérkőzés a tervek szerint március közepén lesz.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
Tegnap, 11:38

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
2025.06.20. 16:54

Petrenkó Brigitta: Úgy érzem, szintet léphetek a lengyel röplabda-bajnokságban

Röplabda
2025.06.17. 16:47

Ünneplés: egész napos programsorozat a 140 éves UTE tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.06.14. 14:15

Európa-liga: a négyes döntő kapujában a női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.09. 19:47

Női röplabda Európa-liga: a kapitány szerint egyelőre nem beszélnek a négyes döntőről

Röplabda
2025.06.08. 08:40

A görögök ellen is öt szettben nyert női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.07. 18:25

Kump Alíz az Olaszországba igazolásáról: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki

Röplabda
2025.06.01. 17:31
Ezek is érdekelhetik