Ülőröplabda: mindkét válogatottunk nyert meccset az Eb-n

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 16:00
A magyar női és férfi ülőröplabda-válogatott is három-három csoportmérkőzésen van túl a törökországi Európa-bajnokságon. Mindkét együttes egy győzelemmel és két vereséggel várja a folytatást.

A női válogatott rendkívül nehéz csoportba került, hiszen az előző, budapesti Eb mindhárom dobogósával meg kell küzdenie a torna első szakaszában. Az ukránok és az oroszok ellen sem sikerült a bravúr, a szintén komoly játékerőt képviselő holland válogatottat viszont 3:0-ra legyőzte a magyar együttes – amely története során először tudott diadalmaskodni ellenük. A csoportkör zárófordulójában szerdán, magyar idő szerint reggel 9 órakor Olaszország lesz a lányok ellenfele.

A néhány hete a Nemzetek Ligája Ezüst divízióját megnyerő férfiak a nyitányon hatalmas csatában maradtak alul Lengyelországgal szemben, folytatásban azonban sikerült javítani, hiszen Grúzia ellen szettet sem veszített a magyar válogatott. A harmadik fordulóban a 2019-es Eb ezüstérmese, Bosznia-Hercegovina érvényesítette a papírformát, így a magyar csapat a harmadik helyen zárt csoportjában.

 

ÜLŐRÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, KEMER (TÖRÖKORSZÁG)
A magyar női válogatott csoportmérkőzései:
–Ukrajna 0:3
–Hollandia 3:0
–Oroszország 0:3
Október 20., szerda, 9:00: Magyarország–Olaszország

A magyar férfiválogatott csoportmérkőzései:
–Lengyelország 2:3
–Grúzia 3:0
–Bosznia-Hercegovina 0:3

 

Legfrissebb hírek

Ülőröplabda Európa-bajnokságot rendeznek Budapesten

Röplabda
2024.09.03. 17:49

Ülőröplabda-Eb: eddigi legjobb helyezését érte el női csapatunk

Röplabda
2023.10.16. 11:52

Ülőröplabda: a héten Eb-n szerepel a magyar válogatott

Röplabda
2023.10.09. 10:53

Ülőröplabda Eb: mindkét nemben az oroszoké az aranyérem

Röplabda
2019.07.20. 19:26

Ülőröplabda Eb: gyászos nap – három meccs, három vereség

Röplabda
2019.07.19. 23:13

Ülőröplabda Eb: végre a hölgyek is győztek Budapesten

Egyéb csapat
2019.07.18. 22:22

Ülőröplabda Eb: a közönség tapssal jutalmazta a küzdést

Egyéb csapat
2019.07.17. 23:04

Ülőröplabda Eb: sok néző, de kevés magyar siker

Röplabda
2019.07.17. 12:09
Ezek is érdekelhetik