Női röpi Eb: kijelölték a rendező városokat és az időpontot

Vágólapra másolva!
2021.02.19. 15:50
null
2019-ben Budapest volt a női röplabda Európa-bajnokság egyik társházigazdája (Fotó: Török Attila)
Az Európai Röplabdaszövetség (CEV) pénteken bejelentette az idei női kontinensviadal pontos időpontját és a négy házigazda ország egy-egy rendező városát – írja az MTI.

 

A CEV közlése szerint a tornára augusztus 18-a és szeptember 4-e között Belgrádban, Plovdivban, Zadarban (Zára) és Kolozsváron kerül sor. A 24 válogatottat felvonultató Eb-n négy hatcsapatos csoportban küzdenek majd a résztvevők, mindegyikből az első négy jut a nyolcaddöntőbe. A kieséses szakaszt a szerb fővárosban és a bulgáriai helyszínen kezdik el, az elődöntőtől pedig már csak Belgrádban lesznek a mérkőzések.

A magyar nemzeti együttes május 7. és 9., illetve 14. és 16. között játssza Eb-selejtezőit. Előbb Franciaországban, majd Magyarországon lép pályára az első megméretés házigazdáján kívül az izraeliekkel és a dánokkal szemben. Minden csapat minden helyszínen mindenkivel játszik. A kvartettből a két legjobb válogatott jut ki a szerb, horvát, bolgár, román közös rendezésű Európa-bajnokságra.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
2025.08.22. 17:25
Ezek is érdekelhetik