A moszkvaiak már hétfő este megérkeztek Budapestre, ugyanis az orosz és a magyar főváros közötti légi összeköttetés jelenleg nem a legideálisabb: a 22 tagú küldöttség mintegy 10 órát töltött az isztambuli reptéren az átszálláskor.
A Vasasnál Jakub Gluszak vezetőedző nem számíthatott a nyáron szerződtetett játékosok közül a rutinos horvát Sanja Popovic-Gammára és a feladó Fábián Fannyra. A lengyel szakember a délelőtti edzés után azt kérte játékosaitól, ne féljenek a nagynevű ellenféltől, szívvel játsszanak, akkor képesek lehetnek a meglepetésre.
Az első játszmában ebből csak 8:7-es moszkvai vezetésig látszott valami, ezt követően az orosz csapat szinte pillanatok alatt ellépett riválisától és könnyedén került előnybe. A második felvonás elején sokkal jobban teljesített a Vasas, a válogatott Török Kata ponterős játékával végig tartotta a lépést riválisával: a hajrában hárompontos hátrányból is egyenlített, de 23:23 után már csak a Dinamo szerzett pontot.
A harmadik játszma elején ismét a Dinamo Moszkva diktálta a tempót, a március óta első tétmérkőzését vívó magyar csapat egyre többet hibázott, és mivel a folytatásban sem tudott megújulni, háromszettes vereséget szenvedett.
RÖPLABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
VASAS ÓBUDA–DINAMO MOSZKVA (orosz) 0:3 (–13, –23, –17)
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 400 néző. V: Michlic (lengyel), Kuculasz (görög)
VASAS: Török 10, Strunjak 6, J. Nogueras 2, ZERNOVIC 9, Kalicsanin 4, Windisch 5. Csere: JUHÁR (liberó), Kiss G. 1, Ambrosio, Tettamanti. Edző: Jakub Gluszak
DINAMO MOSZKVA: NATÁLIA 10, FETYISZOVA 9, GONCSAROVA 13, Krotkova 9, Jenyina 9, Romanova 5. Csere: Bibini (liberó). Edző: Zseljko Bulatovics
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:2, 3:6, 8:9, 9:18, 11:22, 13:24. 2. játszma: 0:2, 9:7, 12:12, 15:17, 23:23. 3. játszma: 4:3, 5:8, 9:14, 15:19, 19:24
Továbbjutott: a Dinamo Moszkva
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak: – A második játszma szorosabban alakult, mert sokkal agresszívebben játszottunk, kevesebbet rontottunk. Tudtuk, ki ellen lépünk pályára, szóval összességében elégedett vagyok. Van másfél hetünk felkészülni a bajnoki rajtra, miközben az európai szereplésünk sem fejeződött be.
Zseljko Bulatovics: – Ismertük az ellenfelünket, jól felkészültünk, hogy erős meccset játsszunk és a legjobbunkat nyújtsuk. A második szettben többet hibáztunk, nem éltünk a lehetőségekkel, amit kihasznált az ellenfél, de aztán összeszedettebbek lettünk.