Strandröpi ob: Hajósék először, Vecseyék másodszor nyertek

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 13:17
Visszatérése után először nyert tornát Hajós Artúr és Stréli Bence, míg a nőknél fordulatos fináléban győzött Vaida Beáta és Vecsey Fanni a strandröplabda országos bajnokság második, csepeli mesterversenyén. 
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Földi Imre)

A fellegekben járt Hajós Artúr, és nemcsak azért, mert 2018 óta először nyert felnőtt országos bajnoki fordulót Stréli Bencével. A páros tavaly többnyire mással indult a versenyeken mostanra viszont ismét összeálltak. Ugyan a népszerű televíziós műsorvezető, Hajós András fia kisebb térdsérülés miatt kihagyta az ob első, tatai fordulóját, Csepelen már brillírozott, és gyakran „felhőmagasságból” püfölte át a labdákat.

„Aki egy blokk mellett nem tud elütni, az ássa el magát” – szakmázott kicsit a teremválogatottal edzőlegenda dr. Kotsis Attiláné Gabi néni, aki 92 évesen persze strandröplabdára is ellátogatott, és jó szokásoshoz híven egy doboz sörrel figyelte a versenyzőket.

Az említett Hajóséknak többnyire nem is gyűlt meg a bajuk a blokkokkal, így játszmaveszteség nélkül nyerték meg a fordulót, és esélyesként várják a két hét múlva esedékes, Lupa-tónál rendezendő döntőt, amelyben nemenként a 16-16 legjobb páros indulhat.

Favorit lesz a szatmárnémeti születésű Vaida Beáta és a csupán 17 éves Vecsey Fanni már Tatán is nyerő párosa is, ám ők annál izzasztóbb, háromszettes fináléban, a döntő játszmában 10:5-ös hátrányból fordítva győzték le Villám Lillát és Juraszik Patríciát.

„Meg ne kérdezze, hogyan jöttünk vissza, fogalmam sincs – mondta Vaida. – Igazából még most se hiszem el, ilyen rossz játékkal nyerni tudtunk...”

MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA MAGYAR BAJNOKSÁG
2. MESTERVERSENY, CSEPEL
FÉRFIAK.
Döntő:
Hajós Artúr, Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE)–Rása Alex, Rozgonyi Bálint (Pénzügyőr SE) 2:0 (14, 17)
A 3. helyért: Kiss Dániel, Bán Viktor (Pénzügyőr SE)–Bagics Balázs, Tóth András (KSE-Penta) 2:0 (25, 19).
NŐK
Döntő:
Vaida Beáta, Vecsey Fanni (Eötvös DSE, Gödöllői RC)–Villám Lilla, Juraszik Patrícia (Strandröplabdázásért SE) 2:1 (18, –17, 16).
A 3. helyért: Győri Panna, Szabó Dorottya (Penta-KSE, ÓSSC)–Vasvári Eszter, Vasvári Zsófia (Strandröplabdázásért SE) 2:0 (22, 11)

Legfrissebb hírek

„Évek óta hiába vártam a honosításomat”

Röplabda
2025.01.28. 08:22

NS-értékelés: fél lábbal már az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.01.07. 08:35

Aranyérmet szerzett a strandröplabdacsapat a Gymnasiadén

Röplabda
2024.10.30. 13:25

Strandröplabda Eb: jövőre Düsseldorf lesz a házigazda

Röplabda
2024.09.20. 15:44

Tornagyőzelem Kínában, értékes ezüstérem Afrikában a magyar strandröpiseknél

Röplabda
2024.09.17. 14:43

Sporttörténelmi magyar sikert ért el strandröplabdában a Stréli, Dóczi kettős

Röplabda
2024.09.15. 16:16

Strandröplabda: tizennyolc évesen negyedik hely a felnőttek között Kínában

Röplabda
2024.09.09. 11:45

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Kínában a Tari, Veress páros

Röplabda
2024.09.07. 16:59
Ezek is érdekelhetik