Női röpi: magyar válogatott centerrel erősödik a Kaposvár együttese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 13:31
null
Bodovics a Kaposvárban folytatja (Fotó: 1mcmvolley.hu)
Tehetséges, fiatal, magyar válogatott centerrel erősítette meg a keretét az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapata. A szombathelyi születésű, 23 esztendős, 189 centiméter magas Bodovics Hanna Békéscsabáról érkezik, és új együttesében szeretne még tovább fejlődni.

 

Az 1996-os születésű sportolónő egészen 14 éves koráig táncolt, ezután került a középpontba a röplabda, már csak a magassága miatt is. A Haladás és a helyi főiskola NB II élmezőnyéhez tartozó közös csapatában kezdte élsportolói pályafutását, aztán az NB I-ben is bemutatkozhatott. A vasi együttes ugyan kiesett az élvonalból, Hannára azonban felfigyelt a Vasas, és a fiatal center a fővárosba költözött. A piros-kékekkel egy bajnoki címet és három Magyar Kupa-győzelmet könyvelhetett el, 2018-ban pedig elfogadta az akkori bajnok Békéscsaba ajánlatát. Hanna soha nem volt korosztályos válogatott, de felnőtt korára sikerült utolérnie a legjobbak mezőnyét, és 2019-ben lényegében végigdolgozta a nyarat Jan De Brandt szövetségi kapitány irányításával, és számos mérkőzésen is pályára lépett a címeres mezben. A 2019–2020-as évad idő előtt véget ért, a nyári felkészülést pedig már új klubjában kezdheti meg a center.

„Nehéz volt a döntés, hogy hol folytassam a pályafutásomat. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis váltásra. Sok ajánlatot kaptam, de a Kaposvár csapata mellett döntöttem. Nagyban befolyásolta a döntésemet Sasa Nedeljkovic vezetőedző személye. Már nagyon régóta szerettem volna a játékosa lenni, mert egy nagyon jó szakembernek tartom, és úgy gondolom, hogy ő nagyon sokat ki tud hozni a játékokból. Kaposvár egy nagyon szimpatikus és barátságos város. A csapat aranyos, kedves társaság, és alig várom, hogy a többiekkel együtt dolgozhassak. Az új sportcsarnok is nagyon szép lett, és remélem, hogy sok sikeres meccset élhetek át ott a csapattal”
– összegezte várakozásait a Diamant legújabb szerzeménye.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
22 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09
Ezek is érdekelhetik