Férfi röpi: Nagy Péter vezetőedző hosszabbított a MAFC-nál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 15:26
null
Nagy Péter (középen) vezeti a következő idényben is a MAFC-BME-t(Fotó: Bús Csaba – Petőfi Népe)
A következő idény is a játékosként Bajnokok Ligája-győztes ifjabb Nagy Péter irányítja a MAFC-BME férfi röplabdacsapatát.

 

A fővárosi klub a hír csütörtöki bejelentésekor hangsúlyozta: a vezetőség elégedett a szakember által a mostani idényben végzett munkával, ezért kezdeményezték szerződése meghosszabbítását.

Nagy Péter elmondta, első vezetőedzői évében jó tapasztalatokat szerzett a MAFC-nál, ígynem volt kérdés neki, hogy további egy évre aláír.

A budapesti együttes jelenleg hatodik az Extraligában, vasárnap az elődöntőbe jutás szempontjából fontos mérkőzést játszik a három ponttal előtte álló, negyedik Kecskeméttel.

A kecskeméti származású Nagy Péter 2004-ben szerződött a német Friedrichshafenhez, amellyel 2007-ben első és máig egyetlen magyarként Bajnokok Ligája-címet szerzett. A feladóátló poszton szereplő röplabdázó ezt követően Olaszországban, Romániában és Ausztriában játszott, majd 2017 és 2019 között két szezonon át Kaposváron szerepelt.

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
2025.05.30. 10:46

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35

Férfi röplabda Extraliga: Omar Pelillo marad a duplázó MÁV Előre vezetőedzője

Röplabda
2025.05.23. 15:29

Férfi röplabda Extraliga: távozott a MAFC vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.16. 11:59

Férfi röplabda Extraliga: hét meccslabda után bronzérmes a Vegyész

Röplabda
2025.05.14. 23:52

Aranyszavak a MÁV Előre történelmi duplázása után

Röplabda
2025.05.11. 19:40

Férfi röplabda Extraliga: története során először bajnok a MÁV Előre

Röplabda
2025.05.10. 22:36

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
2025.05.10. 15:03
Ezek is érdekelhetik