Férfi röpi Eb: kiesett a világbajnok, Szlovénia döntős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.26. 23:06
null
Szlovénia jutott elsőként döntőbe (Fotó: AFP)
Elsőként a szlovén válogatott jutott döntőbe a férfi röplabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki elődöntőben 3:1-re legyőzte a világbajnoki címvédő lengyel csapatot.

 

A két gárda két éve is találkozott az Európa-bajnokságon, akkor a szlovének a nyolc közé jutásért nagy meglepetésre 3:0-ra legyőzték az akkor is világbajnok, házigazda lengyeleket.

A Ljubljanában telt ház, 11 ezer ember előtt rendezett összecsapáson az első szettben sokáig a lengyelek álltak jobban, 20:17 után azonban a házigazda fordított és előnybe került.

A második játszma ellentétes forgatókönyv szerint alakult: végig a szlovénok vezettek, 24:23-nál labdájuk volt a 2:0-s vezetéshez, a lengyelek azonban két remek blokkal és egy ásszal fordítottak.

A harmadik felvonásban is a hazaiak szája íze szerint alakult az eredmény, a többet hibázó lengyelek pedig ezúttal hiába küzdöttek, 99 perc játék után ismét a szlovénoknál volt az előny a magas színvonalú összecsapáson.

A negyedik szett nagy részében a világbajnok vezetett, ám a belga Vital Heynen irányította együttes egyszer sem tudott két pontnál nagyobb előnyt kialakítani. A szlovénok a hajrában, 22:21-nél ragadták magukhoz a kezdeményezést, és első mérkőzéslabdájukat kihasználva döntőbe jutottak, 2015 után másodszor.

A 127 perces találkozó legeredményesebb játékosa a lengyelek kubai származású ütője, Wilfredo Leon Venero volt 22 ponttal, a túloldalon Tine Urnaut 18-ig jutott.

A másik elődöntőt a szerbek és a franciák vívják péntek este Párizsban. A bronzmérkőzést szombaton, a döntőt vasárnap játsszák ugyancsak a francia fővárosban.

FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

Szlovénia–Lengyelország 3:1 (23, –24, 22, 23)
PÉNTEK
21.00:
Szerbia–Franciaország

Legfrissebb hírek

A lengyel példa – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.04.09. 23:55

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
2025.03.28. 19:13

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Mégis marad a Herthánál ifjabb Dárdai Pál – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.24. 20:53

Jégkorong Négy Nemzet Torna: magyar siker a nyitányon

Jégkorong
2025.02.06. 16:54

A horvátok a szurkolóiktól kapott erő segítségével akarják megtörni a mieinket

Kézilabda
2025.01.27. 08:49

Súlyos sérülés árnyékolta be a szlovénok győzelmét a férfi kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.22. 17:10

Súlyos vereséget szenvedett a magyar női futsalválogatott a lengyelektől

Minden más foci
2025.01.12. 18:41
Ezek is érdekelhetik