Női röpi Eb: „Ha hamarabb elhisszük, hogy van keresnivalónk, szorosabb lett volna”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.08.26. 22:37
Háromszettes vereséget szenvedett a magyar női röplabda-válogatott az azeriektől a budapesti Európa-bajnokságon. A mérkőzés után Bleicher Réka és Török Kata értékelt az NSO Tv-nek. 

„Fejben dőlt el, hogy a rosszul sikerült második szett után a harmadikban vissza tudtunk jönni
mondta Török Kata. – Igazából ilyenkor nincs idő ezen gondolkodni, és mindent megtettünk. Az első és a harmadik szett egyébként olyan volt, amilyennek az egész meccsnek kellett volna. És ha hamarabb elhisszük, hogy van itt keresnivalónk, akkor sokkal szorosabb mérkőzést játszottunk volna.”

Bleicher Réka arról beszélt, hogy továbbra is inkább a hazai közönség miatt van rajtuk nyomás, mintsem a nyerési kényszer miatt.

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AZERBAJDZSÁN 0:3
(–21, –15, –22)
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2500néző.Vezette:Ovuka (bosnyák), Kovalcsuk (ukrán)

A csoport másik mérkőzésén
Hollandia–Horvátország 3:0 (16, 18, 23)

Legfrissebb hírek

Magabiztosan verte meg a bajnok az újoncot a női röplabdabajnokságban

Röplabda
2025.10.21. 21:53

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

Röplabda
2025.10.16. 17:32

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.10.04. 22:02

Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

Röplabda
2025.09.25. 16:23
Ezek is érdekelhetik