Női röplabda: Sándor Renáta az Eb után visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.12. 13:10
Az augusztusi, részben magyar rendezésű Európa-bajnokság után visszavonul Sándor Renáta, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa.

A 28 éves sportoló, aki szombat este pályafutása során először megnyerte a német bajnokságot csapatával, a Stuttgarttal - a döntőben a Szakmáry Grétát foglalkoztató, címvédő Schwerint győzték le 3-2-es összesítéssel -, döntéséről vasárnap tájékoztatta az MTI-t.

„Mentálisan és fizikálisan is elfáradtam” – mondta első számú okként Sándor Renáta. „A testem már nem a régi, és nem érzek annyi örömöt a röplabdában, mint pár évvel ezelőtt, csak a pénzért pedig nem szeretném folytatni, mert számomra soha nem az volt az igazán fontos.”

A hét éve külföldön játszó röplabdázó hozzátette: nyáron még a válogatott rendelkezésére áll, így ott lesz az együttessel a május 25-én rajtoló Európa-ligában, valamint az augusztus 23-án kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon is.

„Legjobb tudásom szerint igyekszem majd segíteni a nemzeti csapatot. Úgy gondolom, nem lehet annál szebb lezárása a karrieremnek, mint egy hazai Eb-n, magyar közönség előtt elbúcsúzni” – fogalmazott Sándor Renáta, akinek már csak a bajnoki cím hiányzott németországi éremkollekciójából.

A 83-szoros válogatott játékos Jászberényből induló karrierje során a BSE-vel és a Vasassal összesen négy magyar bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget ünnepelhetett. Az osztrák SVS Post Schwechat tagjaként 2012 és 2014 között két-két osztrák bajnokságot és Osztrák Kupát nyert, az elmúlt öt idényben pedig Stuttgartban röplabdázott. A német együttessel a mostani bajnoki címe mellett kétszer Német Kupát (2015, 2017), egyszer német szuperkupát (2016) nyert, és egymás után négyszer bajnoki ezüstérmet szerzett. A most zárult idényben a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutott együttesével.

Magyarországon négyszer (2009, 2010, 2013, 2015) választották meg az év legjobb női játékosának. A válogatottal ott volt a 2015-ös Európa-bajnokságon, s ugyanabban az évben Európa-ligát nyert a nemzeti csapattal. Tavaly utóbbi sorozatban ezüstérmesként zárt.

 

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
2025.08.22. 17:25
Ezek is érdekelhetik