Női röpi Közép-európai Liga: a címvédő Békéscsaba nem vesz részt a négyes döntőn

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 19:58
A címvédő Swietelsky-Békéscsabai RSE nem vesz részt a női röplabda Közép-európai Liga hétvégi négyes döntőjén, amelyre a csehországi Olomoucban kerül sor.

A BRSE közösségi oldalának szerdai beszámolója szerint a vezetőség legfőképpen a rendezvény szervezése során felmerült anomáliák miatt döntött a visszalépés mellett.

„Néhány nappal a négyes döntő előtt a csapatoknak továbbra sincsenek megnyugtató információi a házigazdáktól, illetve számos rendelkezés teljesen ellentétes az Európai Röplabda-szövetség normáival. Címvédőként szerettünk volna nemes küzdelemben, méltó körülmények között harcba szállni az aranyéremért, azonban erre semminemű garanciát nem látunk jelenleg” – írják.

A csabaiak egyben jelezték, hogy amíg a szervező Közép-európai Regionális Röplabda-szövetség (MEVZA) jelenlegi vezetősége van hivatalban, addig a klub nem kíván részt venni a sorozatban.

A BRSE január végén még arról számolt be, hogy idén is megrendezi a négyes finálét, február 22-én viszont már azt írta: a szervezet bécsi központjában az elnök Karl Hanzl, valamint a sorozat lebonyolításáért felelős Nejc Zemljak utólag, elnökségi felhatalmazás nélkül változtatta meg a négyes döntő helyszínét. A változtatásra annak ellenére került sor, hogy határidőre az egyetlen érvényes pályázatot a békéscsabai klub adta be, amely a történteket követően jogi útra terelte az ügyet, több fórumon is hangot adva a méltánytalanságnak.

A Békéscsaba – amely az elmúlt két évben megnyerte a Közép-európai Ligát – tavaly rendezőként védte meg címét a sorozatban.

Legfrissebb hírek

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
1 órája

Női röpi Extraliga: Balatonfüreden is nyert a Békéscsaba

Röplabda
2025.10.17. 19:52

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Szoboszlai szeme láttára rabolt pontot a Békéscsaba Csákvárról

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:51

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57
Ezek is érdekelhetik