Röplabda: újabb magyar játékos jutott a CEV-kupa elődöntőjébe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 23:06
A Békéscsaba mellett egy magyar játékosnak is szurkolhatunk a második számú európai röplabda klubkupa elődöntőjében, miután Gergye Roland csapata, a török Galatasaray sikerrel vette a belga Lindenmans Aalst elleni negyeddöntőt.

Az első mérkőzésen aratott 3:1-es sikert követően a török csapat a belgiumi visszavágón is nyerte az első játszmát, ám a házigazdák ezt követően fordítani tudtak, ráadásul a harmadik felvonást aggasztóan simán nyerték. A negyedikben azonban feltámadt a Galata, kiegyenlített, s a 2:2 egyben azt is jelentette, hogy a török csapat jutott a négy közé. A döntő játszmát végül a belgák nyerték – a Galatasaraynál ekkor már a cseresor játszott –, de ez már nem osztott, nem szorzott.

A magyar válogatott szélső ütő az első négy játszma során 14 pontot szerzett, két ásza és egy blokkja mellett 11 támadása volt sikeres. A török csapatnak az orosz bajnokság második helyén álló Kemerovo lesz az ellenfele.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda-vb: Bulgária és a címvédő Olaszország vívja a döntőt

Röplabda
2025.09.27. 14:59

Új vezetőedző, új névadó szponzor és új hazai pálya a dágiaknál

Röplabda
2025.09.24. 18:12

Elődöntősök a lengyelek a férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.24. 15:58

Férfi röplabda-vb: negyeddöntőbe jutottak az olaszok

Röplabda
2025.09.21. 11:14

Kiestek az olimpiai bajnok franciák és a vb-bronzérmes brazilok is a férfi röplabda-vb csoportkörében

Röplabda
2025.09.18. 16:54

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
2025.08.19. 13:52

Férfi röplabda Eb: októberben, Bariban sorsolják a csoportokat

Röplabda
2025.08.19. 11:49
Ezek is érdekelhetik