Női röpi BL: Sándor Renáta csapata főtáblára jutott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.13. 21:51
Sándor Renáta csapata, az Allianz MTV Stuttgart hazai pályán 3:0-ra legyőzte az előző idényben döntős román Alba Blaj együttesét, majd az aranyjátszmát is megnyerte, így főtáblára jutott a női röplabda Bajnokok Ligájában.

A 27 éves magyar válogatott ütőjátékos csapata a múlt szerdai első mérkőzésen 3:1-re veszített, így legalább ugyanilyen arányú sikerre volt szüksége az aranyjátszma kiharcolásához. A találkozón Sándor Renáta nem lépett pályára.

A Stuttgart a főtábla A-csoportjában a címvédő török Vakifbank Istanbullal, a francia Béziers VB-vel, valamint a bolgár Marica Plovdivval találkozik. Az első mérkőzést jövő csütörtökön Törökországban vívja a csapat.

A női BL-ben még két magyar játékos érdekelt: Szakmáry Gréta az ugyancsak német SSC Palmberg Schwerin színeiben a lengyel LKS Commercecon Lódz, míg Pallag Ágnes francia csapata, az RC Cannes a fehérorosz Mincsanka Minszk ellen kezdi a sorozatot jövő héten.

Legfrissebb hírek

Magabiztosan verte meg a bajnok az újoncot a női röplabdabajnokságban

Röplabda
17 órája

Szettgyőzelemre futotta a MÁV Előrének a röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
19 órája

Második meccsét is megnyerte a Kaposvár a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.18. 18:54

A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

Röplabda
2025.10.16. 17:32

Őrületes meccsen nyert a MÁV Előre Nyíregyházán a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 17:36

Női röplabda Extraliga: Békéscsabán szerzett pontot a „kis” Vasas

Röplabda
2025.10.09. 20:26

Trónfosztás lesz, vagy egymás után ötödször nyer a Vasas a női röpi Extraligában?

Röplabda
2025.10.09. 12:06

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.10.04. 22:02
Ezek is érdekelhetik