Női röpi: BL-rutinnal rendelkező feladó Kaposváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 10:20
A két magyar válogatott játékos, Miklai Zsanett és Vacsi Evelin után egy tapasztalt, neves feladó érkezését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának vezetése. A 2018–2019-es szezonban a somogyiak színeiben folytatja pályafutását a 33 esztendős, szerb-magyar állampolgárságú Krisztina Csesljar.

 

Az 1985-ös születésű játékos 11 éves kora óta él Szabadkán, és itt kezdődött el a sportkarrierje is. Szerbiában és Görögországban játszott, a 2015–2016-os idényben tagja volt a magyar bajnoki bronzérmes UTE-nak, és érdekesség, hogy a lila-fehéreknél együtt játszott Nevena Ircicaninnal és Leidgeb Noémival, akikkel az új szezonban is egy csapatban szerepel majd, immár Kaposváron.

A 180 centi magas feladó az elmúlt két évben jutott el pályafutása csúcsára: a bolgár Maritza Plovdiv játékosaként kétszer is bajnoki címet és kupát nyert, és mindkét évadban ott volt társaival a Bajnokok Ligájában. A szerb-magyar kettős állampolgárságú sportolónő augusztustól immár az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttesét erősíti.

„Az eddigi pályafutásom során több országban szerepeltem és sok nemzetközi sorozatban is szerepet kaptam, de a legnagyobb sikereimet a legutóbbi két évben értem el. Bolgár csapatommal a hazai elsőségek mellett a Bajnokok Ligájában is bizonyíthattunk, ahol minden egyes mérkőzés nagy élmény volt számunkra. Nagyon jól éreztem magam Plovdivban, és nem az volt a lényeg, hogy milyen nagy klub játékosa vagyok, hanem az, hogy milyen harmonikus a viszony a játékosok között és milyen közeg veszi körül a csapatot. Nagyon örülök annak, hogy Kaposváron folytatom, és remélem, hogy a tapasztalatom, az energiám és a tudásom elősegíti a közös cél elérését" – mondta az 1. MCM-Diamant új szerzeménye.

A kaposváriak augusztus 2-án kezdik meg a felkészülést, a pontvadászat pedig október elején indul majd. A lányok a nyolc csapatot számláló NB I-ben szerepelhetnek, a cél pedig az Extraligába kerülés.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

„Senki más nem győzhetett” – örömszavak a röplabda Eb-re kijutás után

Röplabda
2025.08.11. 16:38
Ezek is érdekelhetik