Női röpi U17-es Eb-sel.: a kapitány bízik a továbbjutásban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 17:15
Bízik a továbbjutásban Kőnig Gábor, az U17-es női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, akinek csapata péntektől vasárnapig Miskolcon vív Európa-bajnoki selejtezőt.

A magyar csapat sorrendben Portugáliával, Szlovákiával és Törökországgal találkozik, s mint az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, várhatóan utóbbi lesz a legnehezebb ellenfél.

Kőnig elmondta, ideális volt a felkészülésük, így bízik abban, hogy együttese jó teljesítményre lesz képes mindhárom nap.

A csapatkapitány Boskó Ágnes úgy fogalmazott, mindannyiukban ég a bizonyítási vágy azt követően, hogy egy évvel ezelőtt az U16-os korosztály Eb-jéről csak rosszabb szettarányuk miatt maradtak le.
Az áprilisi, bulgáriai U17-es Európa-bajnokságra a nyolc csoport első helyezettje mellett a három legjobb második jut ki.

A magyar válogatott mérkőzései mindennap 17.30-kor kezdődnek a miskolci Generali Arénában.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

„Senki más nem győzhetett” – örömszavak a röplabda Eb-re kijutás után

Röplabda
2025.08.11. 16:38
Ezek is érdekelhetik