Gyász: két válogatott röplabdázónk is elhunyt

MRSZ/BODNÁR TIBORMRSZ/BODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 18:19
Nyolcvanhárom éves korában, szeptember 19-én elhunyt a korábbi 54-szeres válogatott röplabdázó, Bestiti Ferencné Kovács Erzsébet, valamint szerdán Szilágyi Bendegúz, korábbi román és magyar válogatott játékos is távozott az élők sorából.

Bestiti Ferencné Kovács Erzsébet játékosként a Ganz Villany csapatában szerepelt, s 1952 és 1961 között húzhatta magára 54 alkalommal a válogatott mezét. Többek között szerepelt az 1952-es moszkvai világbajnokságon, amelyen a 8. helyen végzett válogatottunk, és az 1958-as prágai Eb-n, ahol a hatodik lett csapatunk. Idős korában is meglátszott rajta a sportolói múlt, remek egészségnek örvendett, ezért is volt váratlan szeptember 19-i halála, amelyet szívmegállás okozott. Búcsúztatása október 12-én, a Kozma utcai temetőben lesz 10 óra 45 perctől – tudatta a magyar szövetség.

Ötvenkét éves korában, szerdán. súlyos betegségben elhunyt Szilágyi Bendegúz, korábbi román és magyar válogatott röplabdázó. Testvérével együtt a „felszabadult” Románia magyarlakta területéről, Nagybányáról az első sportolók között, 1990 nyarán érkezett az anyaországba, ahol Nyíregyházán talált új otthonra, egészen haláláig. Tagja volt az NYVSC 1991-ben Magyar Kupa-győztes és 1992-ben bajnoki bronzérmes csapatának, 1995-ben vonult vissza, de előtte nagy vágya teljesült, amikor a magyar címeres mezt is magára ölthette. Temetéséről később intézkednek.Bestiti Ferencné Kovács Erzsébet játékosként a Ganz Villany csapatában szerepelt, s 1952 és 1961 között húzhatta magára 54 alkalommal a válogatott mezét. Többek között szerepelt az 1952-es moszkvai világbajnokságon, amelyen a 8. helyen végzett válogatottunk, és az 1958-as prágai Eb-n, ahol a hatodik lett csapatunk. Idős korában is meglátszott rajta a sportolói múlt, remek egészségnek örvendett, ezért is volt váratlan szeptember 19-i halála, amelyet szívmegállás okozott. Búcsúztatása október 12-én, a Kozma utcai temetőben lesz 10 óra 45 perctől – tudatta a magyar szövetség.

Ötvenkét éves korában, szerdán. súlyos betegségben elhunyt Szilágyi Bendegúz, korábbi román és magyar válogatott röplabdázó. Testvérével együtt a „felszabadult” Románia magyarlakta területéről, Nagybányáról az első sportolók között, 1990 nyarán érkezett az anyaországba, ahol Nyíregyházán talált új otthonra, egészen haláláig. Tagja volt az NYVSC 1991-ben Magyar Kupa-győztes és 1992-ben bajnoki bronzérmes csapatának, 1995-ben vonult vissza, de előtte nagy vágya teljesült, amikor a magyar címeres mezt is magára ölthette. Temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
16 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18
Ezek is érdekelhetik