Strandröplabda ob: nem viccelt a Bagics, Nacsa duó

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2017.08.13. 18:53
null
Látványos labdamenetekben ezúttal sem volt hiány (Fotók: Murányi Gábor/Magyar Röplabdaszövetség)
A csupán második közös versenyén induló Bagics Balázs, Nacsa Gábor páros, illetve a sorozatban negyedszer diadalmaskodó Lakatos Enikő, Lutter Eszter kettős győzött az országos strandröplabda-bajnokság Lupa-tónál rendezett döntőjén.

 

Verőfényes napsütés, érzésre hatvan fok, bikinis lányok – szinte mindannyiunkban ez a kép él a strandröplabdával kapcsolatban. No, ezt a sportág Budakalászon, a Lupa-tónál rendezett országos bajnoki döntőjének második napján gyorsan el is felejthettük, Szombaton a kánikula mellett a szél fújt erősen, míg vasárnap reggel szürke fellegekkel, és az évszaktól igencsak elütő hűs klímában zajlott az 1.6 millió forint összdíjazású, a nemenként a 16 legjobb párost felvonultató verseny. A reggeli elődöntőkben a röplabdázók többsége még hosszú nadrágban és pólóban küzdött, aztán a helyosztókra már nekivetkőzhettek, mert valamelyest kiderült az ég.

A felhők szűrte napfény nem teremtett volna karneváli hangulatot, arról inkább a táncosok és a lelkes szurkolók gondoskodtak. Többek mellett Kerekes Balázs, a strandröplabda-bizottság egyik tagja, „civilben” a Kispest SE elnöke mókamesterként tapsoltatta a közönség tagjait, akik hangosan ünnepeltek minden szép megoldást.

A magas színvonalú női döntőn volt is miért tapsolni, hiszen a Szabó Dorottya, Tóth Eszter kettős remekül tartotta magát a legutóbbi három kiírás győztese, a Lakatos Enikő, Lutter Eszter páros ellen. Csakhogy Lakatosék – szokásukhoz híven – jobbak voltak a hajrában, a második felvonás pedig már simábban alakult, így a gödöllői sikerpáros sorozatban negyedszer is aranyérmes lett.

„Izgultam a finálé előtt, mert mindegyik ellenfelet nagyon komolyan veszem-vesszük – értékelt az arcáról letörölhetetlen mosollyal Lutter Eszter. – Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert a döntővel egy időben oroszországi szatellitverseny selejtezőjében indulhattunk volna, ám a szövetség szerette volna, ha inkább a bajnokságon szerepelünk. Összességében azért örülök, hogy negyedszer is sikerült a legjobbnak lennünk.”


A férfiak reklamálásoktól sem mentes döntőjében az utolsó, a dunaújvárosi fordulóra összeálló, s ott rögvest győztes Bagics Balázs, Nacsa Gábor duó felülkerekedett a Kiss Dániel, Takács Gergely pároson.

„Gratulálok Balázsnak, aki ötödször is bajnok lett, ez különleges teljesítmény” – méltatta újdonsült társát Nacsa Gábor, majd Bagics vette át a szót. „Mindegyik elsőségem emlékezetes valamiért, ez azért, mert kevés időnk volt összeszokni Gáborral. Nehéz döntőt vívtunk, az ellenfelünk nagy csatára késztetett minket. Hétfőn már dolgozom, így az ünneplést a jövő hétvégére halasztjuk, de azért egy sör most is lecsúszik.”

A bronzérem a 2013-as bajnok Kiss testvérekhez, Reginához és Viktóriához (Regina testvére kedvéért, kisbabája mellől tért vissza a homokra), illetve a Jánossy Bálint, Vocskó Máté kettőshöz került.

STRANDRÖPLABDA, OB, DÖNTŐ, LUPA-TÓ
Férfiak. A döntő:
Bagics (Pénzügyőr), Nacsa (Strandsport SE)–Kiss, Takács (Pénzügyőr) 2:0 (18, 17). A 3. helyért: Jánossy, Vocskó (Gödöllői RC)–Benkő, Oláh (Strandröplabdázásért SE) 2:1 (–12, 16, 12).
Nők. A döntő: Lakatos, Lutter (Gödöllői RC)–Szabó, Tóth (Gödöllői RC) 2:0 (17, 14). A 3. helyért: Kiss R., Kiss V. (Gödöllői RC)–Bohárné Háfra (Gödöllői RC), Háfra (Kaposvár) 2:0 (17, 12)

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 11:06

A rutin segítette a nehéz pillanatokban Hajóst és Strélit

Röplabda
2025.08.13. 13:48

Strandröplabda ob: Hajós és Stréli közösen hatodszor aranyérmes, a Vasvári testvérek először a dobogó tetején

Röplabda
2025.08.10. 19:03

Papírforma a nőknél, csillaghullás a férfiaknál

Röplabda
2025.08.09. 21:15

Igazi beach aréna hangulat, nyárzáró partyval – ezt kínálja az idei strandröpi ob

Röplabda
2025.08.09. 07:18

Nagy-Szombathelyi Szandra: Egyre nő a tömegbázis, egyre többen szeretnének strandröplabdázni

Röplabda
2025.08.06. 19:16

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
2025.08.02. 13:41

Strandröplabda ob: Villám Lilla és Hajós Artúr is a dobogó tetejére állna

Röplabda
2025.07.31. 13:15
Ezek is érdekelhetik