Férfi röplabda vb-selejtező: nagy csatában kikaptunk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.25. 23:13
A magyar férfi röplabda-válogatott nagy csatában, 3:2-re kikapott Montenegrótól a vasárnapig tartó tallinni világbajnoki selejtezőtorna csütörtöki második fordulójában.

Juan Manuel Barrial szövetségi kapitány együttese az első játszmában szinte végig futott az eredmény után, ám a legjobbkor, 24:23-nál átvette a vezetést, és Kaszap Tamás blokkjának köszönhetően meg is nyerte a nyitófelvonást.

A második játékrészben szinte semmi nem sikerült a magyaroknak, így a montenegróiak könnyedén egyenlítettek, sőt a harmadik szettet is – ismét szoros játékban - megnyerték.

A negyedik játszmában a magyarok Pádár Krisztián ellenállhatatlan játékával két mérkőzéslabdát hárítva egyenlítettek, és bár az ötödik játékrészben már 5:1-re és 9:8-ra is vezettek, végül elvesztették a mérkőzést.

A válogatott – amely a szerdai nyitónapon 3:0-ra legyőzte Koszovót – vereségével egy pontot szerzett. A mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa a 25 pontot szerző Pádár Krisztián volt.

A nemzeti csapat pénteken a toronymagas esélyes Oroszország ellen lép pályára. A selejtezőtornáról a csoportelső kijut a világbajnokságra, a második helyezettre pedig újabb kvalifikációs torna vár.

FÉRFI RÖPLABDA VB-SELEJTEZŐ, TALLINN
2. FORDULÓ
Montenegró–Magyarország 3:2
(–23, 13, 23, –26, 10)
Oroszország–Románia 3:0 (18, 20, 21)
Észtország–Koszovó 3:0 (13, 15, 7)
Az állás: 1. Oroszország 6 pont (6:0), 2. Észtország 6 (6:1), 3. Magyarország 4, 4. Montenegró 2, 5. Románia 0 (1:6), 6. Koszovó 0 (0:6)

Legfrissebb hírek

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
14 órája

Győzött és ezüstérmes a férfi röplabda-válogatott az Ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.07.06. 19:41

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

Idegenben harcolta ki a döntőbe jutást férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.29. 19:37

Röplabda Ezüst Európa-liga: sima vereségével nehéz helyzetben a férfiválogatott

Röplabda
2025.06.28. 19:30

Röplabda: a finálé a tét Ängelholmban és Amstettenben is

Röplabda
2025.06.28. 10:08

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.22. 18:49

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
2025.06.21. 20:00
Ezek is érdekelhetik