Női röplabda: kilenc érkezővel lépne előre a Kaposvár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 13:17
Brazil idegenlégióssal megerősödve, a legjobb hat közé jutás reményében várja az új évadot az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapata.

A klub évadnyitó sajtótájékoztatóján bemutatták a legújabb szerzeményt, a 24 esztendős ütőt, Debora Ribeiro Araujót, aki a legutóbbi két szezont Nyíregyházán töltötte. Vele együtt immár kilenc olyan játékos szerepel a kaposváriak keretében, akik tavaly még nem itt játszottak. Érdekesség, hogy a bajnok és kupagyőztes Békéscsabától három fiatal érkezett Somogyba: Korniss Ildikó, Kanizsai Dorottya és Bagyinka Fanni egyaránt tanul a sportolás mellett.

Az új vezetőedző, a korábban a férfi szakágban játékosként, edzőként és utánpótlás szövetségi kapitányként is szép sikereket elért Zarka Péter elmondta: a közös munka augusztus 22-én kezdődött meg, azóta a horvát ZOK Osijek, valamint három magyar élvonalbeli gárda, a Nyíregyháza, a Budaörs és a Palota csapatával is találkozott a Diamant, és kedvezőek az eddigi tapasztalatok. A remények szerint az elmúlt három évad nyolcadik helyezése után immár előreléphet a társaság.

A klub ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc elmondta: a vezetés hároméves koncepciót alakított ki, melynek utolsó lépéseként a négy közé jutás lesz a lányok célja a bajnokságban.

A Kaposvári Női RC újabb egy évvel meghosszabbította szerződését a névadó támogató 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft-vel. A cég immár ötödik éve segíti a Dunántúl egyetlen NB I-es női röplabdacsapatát céljai elérésben.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

„Senki más nem győzhetett” – örömszavak a röplabda Eb-re kijutás után

Röplabda
2025.08.11. 16:38
Ezek is érdekelhetik