Videó: 131 km/h-s nyitás, így sokkolja a világot a magyar klasszis

– Afféle elvonulásnak szánta a dél-koreai idényt tavaly ősszel?
– Nem, a külső körülmények hozták így. Orosz klubom, a Belgorod – amellyel 2014-ben megnyertem a Bajnokok Ligáját – anyagi gondokkal küzdött, és a rubelhez képest jelentősen meggyengülő euró miatt a járandóságom kifizetése is nehézséget jelentett volna neki. A Belgorod spórolni akart, egyúttal az orosz válogatott Dmitrij Muszerszkijt az én helyemen, feladó-átlóban akarták játszatni, én meg, ugye, nem cserepados játékos vagyok. Nagyon későn, tavaly szeptemberben derült ez ki, ugyanakkor megoldás kellett – ebben a helyzetben került képbe a dél-koreai Tedzson Bluefangs, és októberben odaszerződtem.– Afféle elvonulásnak szánta a dél-koreai idényt tavaly ősszel?
– Nem, a külső körülmények hozták így. Orosz klubom, a Belgorod – amellyel 2014-ben megnyertem a Bajnokok Ligáját – anyagi gondokkal küzdött, és a rubelhez képest jelentősen meggyengülő euró miatt a járandóságom kifizetése is nehézséget jelentett volna neki. A Belgorod spórolni akart, egyúttal az orosz válogatott Dmitrij Muszerszkijt az én helyemen, feladó-átlóban akarták játszatni, én meg, ugye, nem cserepados játékos vagyok. Nagyon későn, tavaly szeptemberben derült ez ki, ugyanakkor megoldás kellett – ebben a helyzetben került képbe a dél-koreai Tedzson Bluefangs, és októberben odaszerződtem.

– Minden olyan hirtelen történt?
– Olyannyira, hogy egy csomó cuccom ott maradt, még a barátaimtól sem tudtam rendesen elköszönni. Három évet töltöttem a Belgorodnál, mindjárt az első idényemben megnyertük a bajnokságot, ami nyolc év után sikerült újra a klubnak, és a kupa is a miénk lett. Nagyon jó életem volt Oroszországban, a világ legerősebb bajnokságában mindent elértem, amit csak lehet, ráadásul hatalmas nyomást kellett elviselni. Klassz volt a társaság, gyakran mentünk el quadozni a nagy pusztába, sárban, vízben repesztettünk, és minél koszosabbak lettünk, annál jobban éreztük magunkat. Az olasz feladó, Dragan Travica lett a legjobb barátom – hamarosan meg is látogat Németországban –, de most is tartom a kapcsolatot Muszerszkijjel vagy a másik nagy sztárral, a már negyvenéves Szergej Tyetjuhinnal.

– A felesége, a két lánya követte, vagy ők Moersben maradtak?
– Ők otthon maradtak, de többször is ki tudtak jönni hozzám.

– Dél-Korea viszont jóval odébb van…
– Nem is volt könnyű, Tedzsonban gyakorlatilag magamra maradtam. Senki sem beszélt angolul, mint egy feleség, a nap szinte minden órájában mellettem volt egy tolmács, egy korombeli jó fej srác, kis túlzással csak aludni nem jött velem. A családdal való kapcsolattartást a nyolcórás időeltolódás is nehezítette, ugyanakkor Ázsiában fizetnek a legjobban, és a szezon is rövid. A következő idényre a kínai bajnok Futan Sanghajhoz igazoltam, és a helyzetem annyival könnyebb lesz, hogy ott két légióst lehet szerződtetni, így együtt játszhatok az argentin Facundo Contéval.

– Említette, hogy magányos volt Tedzsonban. Mégis, mivel töltötte az idejét?
– Sok mindent nem lehetett csinálni, ráadásul hihetetlenül elfáradtam a tréningeken. A koreaiak úgy edzenek, mint az őrült, a meccseken meg hatvan-hetven labdát kellett megütnöm, míg az utánam következő csapattársamnak csak tizenötöt. Ez nagyon igénybe vett, örültem, ha mehettem haza pihenni. Egy kivétel akadt: amikor tíz napig kint volt nálam a feleségem és a két lányom, elmentünk egy olyan étterembe, ahol négy hónappal korábban már helyet kell foglaltatni. Igazi tradicionális hely, a királyi család működteti. Egyébként nem mászkáltam sehova, monoton módon teltek a napjaim, holott egészen más típus vagyok.

– Gondol néha rá, mi lett volna, hol tartana most, ha itthon marad?
– Sokszor gondolok ifjúkoromra, arra, hogy már tizennégy-tizenöt évesen felállítottam a szabályt, amely szerint a meccs előtti napon nem lépek ki a házból. Csak a mérkőzés lebegett a szemem előtt, persze utána belefért a buli. Az igazság az, hogy jó döntés volt a német állampolgárság felvétele, mert a német válogatottal a legmagasabb szintre juthattam, olimpián, világ- és Európa-bajnokságon szerepelhettem, ezzel szemben Magyarországon egyre lejjebb csúszott a sportág. Amikor a Kaposvártól 2002-ben tizennyolc évesen a Bundesligába szerződtem, sokan azt jósolták, hogy bele fogok bukni – nem lett igazuk.

– Édesapja, idősebb Grózer György nyomdokait követte, aki a nyolcvanas évek közepén fiatalon elhagyta az országot, belgiumi kitérővel szintén Németországban csinált nagy karriert, és csak Magic Schorschként emlegették. Ő is szerepet játszott az elhatározásában?
– Természetesen sokat beszéltünk, és leginkább az általa elkövetett hibákra hívta fel a figyelmemet. Ő azt szerette volna, ha Belgiumba megyek, de én Németországot akartam megcélozni. Az én döntésem volt.

GRÓZER GYÖRGY REKORDSEBESSÉGŰ NYITÁSA A 2014-ES VB-N

– Megdöbbentően magasról, három méter hetvenöt centiről tudja megütni a labdát, amire csak a kétszáztizennyolc centis Muszerszkij képes. Lemérték már milyen hosszú a karja?
– Nem foglalkozom vele. Ami biztos, apámtól örököltem a génjeimet, a mozgásunk és az ütőstílusunk is kísértetiesen hasonlít. A statisztika szerint az én szervámnál mérték a legnagyobb sebességet, százharmincegy kilométer/órát, mégpedig a tavalyelőtti vébén a lengyelek elleni meccsen. Hogy úgy mondjam, ezekkel a fizikai adottságokkal vígan tudok röplabdázni, ugyanakkor a paraméterek mit sem érnek, ha nem tanul meg az ember fejjel is játszani.

– Hihetetlenül agresszív a pályán, egyszerre megszeppenve és megbabonázva ülnek a nézők a lelátókon, amikor szervál, üt, és a pontjait önkívületi állapotban ünnepli.
– Lehet, hogy a pályán túl agresszív vagyok. Tartottak is tőlem új csapataimnál, meg, ugye, apám is ismert volt a különcségéről, de a privát életben nyugodt ember vagyok, aki keményen edz, és él-hal a röplabdáért. Minden edzőmtől igyekeztem tanulni, talpraesett embernek ismernek, aki a sikerek ellenére sem szakadt el a földtől.

AGRESSZÍV JÁTÉKÁNAK AZ ELLENFELEI AZ ELSZENVEDŐI

– Mit tart a legnagyobb élményének, illetve kudarcának?
– Elsőnek a Bajnokok Ligája-győzelem ugrik be, a finálé az én blokkommal ért véget. De sorolhatnám a világbajnoki harmadik, az olimpiai ötödik helyet, hogy a Belgorod az első orosz csapat, amely megnyerte a klubvébét, hogy a Rzeszów harminchét év után szerezte meg újra a lengyel bajnoki címet, ráadásul a döntőben fantasztikusan ment a játék: hetvenkét százalékkal támadtam, csak úgy szórtam az ászokat. A kudarc egyértelműen a riói szereplés elszalasztása, ráadásul Berlinben. Ezek után szomorúan jelentettem be januárban, hogy befejezem a válogatott pályafutásomat.

– Kettős állampolgár?
– Igen, tavaly nyáron hosszabbítottam meg a magyar állampolgárságomat. Gyakran járok haza, megmaradtak a barátaim, így Göge, azaz Geiger Andris, de mert járom a világot, nem könnyű a kapcsolattartás. Már csak azért sem, mert nem vagyok az a Facebookon lógó típus.

– Nem irigylem a feleségét, hiszen a szezonokat egymástól távol kell átvészelniük. Mit szeret benne a legjobban?
– A természetét. Talpraesett nő, mindenben közösen döntünk, alkalmazkodik a vándoréletemhez. Violetta egyébként lengyel, de Németországban ismerkedtünk meg. Egy bárban és egy óvodában dolgozott, s azt sem tudta, mi fán terem a röplabda. Most meg már négyen vagyunk: két gyönyörű lánnyal ajándékozott meg, nagyon szépen neveli Leanát és Loreent. Leanának az elmúlt hétvégén volt a bérmálása, tizenhárom vendégünk volt Magyarországról.

– Hogy tud leginkább kikapcsolódni?
– A saját házamban, a családommal. Ha jönnek a barátok, beülünk a pókerszobába, de nincs jobb, mint kint sütkérezni a kertben, nézni, ahogy a gyerekek játszanak, és kicsit rendbe tenni a ház környékét a sok hónapos távollét után.