Röplabda: Azerbajdzsánba igazolt a szép magyar center

Vágólapra másolva!
2015.11.24. 13:25
null
Dobi Edina az idény végéig az Azeryol Baku játékosa lesz (Fotó: cev.lu)
Európa-liga-győztes és Eb-résztvevő női válogatottunknak mindössze egyetlen játékosa volt még csapat nélkül, de csak mostanáig. A center, Dobi Edina ugyanis hétfőn aláírta szerződését az azerbajdzsáni bajnokságban szereplő Azeryol Bakuhoz – adta hírül a Magyar Röplabdaszövetség honlapja, a hunvolley.hu.

Az előző két idényben Horváth Dóra szerepelt az azeri bajnokságban, de idén sem marad a liga magyar játékos nélkül, miután a válogatott 190 centiméter magas, 28 éves centere a jelenleg hétcsapatos azerbajdzsáni élvonalba igazolt.

„Ők kerestek meg a menedzseremen keresztül – árulta el ezzel kapcsolatban a Dobi Edina –, mert láttak az Európa-bajnokságon játszani. Ma írtam alá a szerződést, és már csak a vízumra várok. Valamikor december elején kell csatlakoznom a csapathoz."

Mint emlékezetes, a mieink éppen az azeri válogatottal szemben aratott győzelemmel jutottak tovább a csoportjukból a szeptember végi kontinensviadalon. Az akkori 3:1-es sikerből a magyar játékos 12 ponttal vette ki a részét, amiből hat blokk volt. Ilyen teljesítmény után nem csoda, hogy megmaradt az azeriek emlékezetében.

Az Azeryol Baku bronzérmes lett az azeri szuperliga előző idényében, így a CEV-kupában indulhatott, és az első fordulóban a román CSM Targoviste csapatát búcsúztatta aranyjátszmában. Következő ellenfele a finn LP Salo lesz, amely ellen a december 10-i idegenbeli meccsen elvileg már pályára is léphet a magyar játékos.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

„Senki más nem győzhetett” – örömszavak a röplabda Eb-re kijutás után

Röplabda
2025.08.11. 16:38
Ezek is érdekelhetik