Strandröplabda ob: duplázó győztesek Miskolcon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.21. 00:17
null
Lakatos Enikő és Lutter Eszter ezúttal nem bírt Józsa Zsuzsannával és Ancsin Kittivel (Fotó: Besenyei Gergely)
Miskolcon játszották le a hétvégén a strandröplabda országos bajnokság negyedik fordulóját. A férfiaknál Kaszap Tamás és Nacsa Gábor, a nőknél Józsa Zsuzsanna és Ancsin Kitti diadalmaskodott.


A férfiaknál a négyből harmadszor a fináléba kerülő Kaszap és Nacsa két játszmában győzte le Maksa Zoltánt és Takács Gergelyt, így idén, a két héttel ezelőtti, gyenesdiási fordulóban aratott siker után már másodszor álltak a dobogó tetejére. A második fordulóban, Kispesten is ők alkották a legjobb magyar párost, hiszen a döntőben ott egy román duótól kaptak ki.

A nőknél az első, győri fordulóban diadalmaskodó Lutter Eszter és Lakatos Enikő, valamint a másodikat nyerő Józsa Zsuzsanna és Ancsin Kitti került a fináléba, ahol végül három játszmában diadalmaskodtak az utóbbiak.

A strandröplabda bajnokság nagydöntőjét két hét múlva (augusztus 2-3.), a Margitszigeten rendezik majd, a négy selejtezőversenyen megszerzett pontok alapján nemenként az első tizenhárom páros és a júniusi Kontinentális Kupában induló két válogatott duó mellett a jövő vasárnapi U18-as bajnokság győztesei indulhatnak majd a 16-os főtáblán.

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
2025.09.08. 20:25

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37
Ezek is érdekelhetik