Férfi röplabda: újra él a nagy hagyományú torna

Vágólapra másolva!
2014.04.28. 16:58
Huszonhat év után újra megrendezik az Alba Regia férfi röplabdagálát, a hétvégi eseményen a házigazda magyar válogatott a svéd, az izraeli és a román csapattal találkozik majd.

A tornát 1979-ben Volán-kupa néven hívták életre, tíz éven keresztül sikerrel bonyolították le Székesfehérváron, ez idő alatt olyan válogatottak játékát élvezhette a közönség, mint a kubai, a dél-koreai, a spanyol, a bolgár, az osztrák vagy a jugoszláv.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Demeter György szövetségi kapitány elmondta, a három ellenfél nagyjából azonos szintet képvisel a magyar válogatottal, így rendkívül szoros mérkőzésekre számít. Hozzátette: a nemzeti csapat több külföldön szereplő kulcsjátékosát is nélkülözi a tornán.

A szervezők jelezték, hogy hosszú távra terveznek a tornát illetően. A Videoton oktatási központjában sorra kerülő gála szombati napjára egy ünnepséggel is készülnek: a magyar–izraeli összecsapás előtt köszöntik majd azokat a játékosokat, akik a 80-as években rendszeresen pályára léptek a tornán, valamint a 2001-ben Európa-bajnoki résztvevő férfi válogatott tagjait is.

A tornára a napijegy 1000 forint a felnőttek számára, a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg a mérkőzéseket.

ALBA REGIA FÉRFI RÖPLABDAGÁLA, SZÉKESFEHÉRVÁR
A PROGRAM
Péntek

Izrael–Románia 16.30
Magyarország–Svédország 19.00
Szombat
Románia–Svédország 15.00
Magyarország–Izrael 19.00
Vasárnap
Svédország–Izrael 16.00
Magyarország–Románia 18.30

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

Grúzia ellen is magabiztosan nyert férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.22. 18:49

Férfi röplabda Európa-liga: izlandi győzelem Kecskeméten

Röplabda
2025.06.21. 20:00

Önbizalom-növelő győzelemmel kezdett férfi válogatottunk az ezüst Európa-ligában

Röplabda
2025.06.14. 17:39

30 éve a Medikémia a Pick Szegedet is „lenyomta”

Képes Sport
2025.06.09. 10:25

Férfi röpi: Pádár Krisztián Monzába szerződött

Röplabda
2025.05.30. 14:17

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Férfi röplabda Extraliga: távozik az ezüstérmes Kaposvár vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.05.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik