Röpi: mondvacsinált indokokról beszél a távozó kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 08:34
null
Hollósy László mondvacsinált indokokról beszél (Fotó: cev.lu)
Mint hétfőn beszámoltunk róla, a Magyar Röplabdaszövetség elnöksége a szakmai kollégium javaslatára úgy határozott, leváltja Hollósy Lászlót a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A távozó szakember mondvacsinált indokokról beszél.

A döntésnek a hivatalos indoklás szerint morális okai vannak, nem eredményességi, hiszen a finn Orpo klubcsapatát irányító Hollósy vezérletével a válogatott bejutott a világbajnoki selejtező utolsó körébe, amelyben harmadik lett. Az elnökség szerint nem foglalkoztathatnak olyan szakembert, aki felrúgta a fair play szabályait, mérkőzés közben magára hagyta csapatát, hangosan kérte számon a vonalbírót, hogy miért nem az ő javukra ítélt, kiszólt a közönségnek, továbbá képtelen egységet teremteni a kereten belül.

„Tipikus magyaros történet – kommentálta a döntést Hollósy László. – Nem tartom sportszerűnek, hogy morális okokra hivatkozik az elnökség – ez mondvacsinált indok –, egyben rákeni a döntést a szakmai kollégiumra. Rosszulesik, hogy nem az eredményeket nézték, azt, hogy a lányok szerettek velem dolgozni, partnerek voltak abban, hogy merőben más módszereket igyekeztem meghonosítani a kereten belül, szakmai és személyi téren egyaránt. Ez sokak érdekét sértette. A szövetség elnökével, Poór Csabával abban maradtunk, nem megyünk bele semmilyen sárdobálásba, nem is kívánok, de úgy érzem, nem kaptam meg azt a tiszteletet, mint ami a részemről megvolt.”

Hollósy utódjául magyar szakembert képzelnek el, de külföldi megoldás elől sem zárkóznak el. A lényeg, hogy az új kapitány szakmailag közel álljon a nemzetközi szinthez, hamar csiszolódjon össze a kerettel, amelyet képes összefogni, összetartani, valamint vállalja, hogy a május végi selejtezőből egyenes ágon kijuttatja a csapatot a jövő őszi Európa-bajnokságra. Az új szakvezetőre a február 19-i elnökségi ülésen kell javaslatot tennie a szakmai kollégiumnak – amelynek egyébként a Finnországban tartózkodó Hollósy is tagja.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
2025.08.22. 17:25
Ezek is érdekelhetik