Atlétika: doppingolás miatt eltiltották Rio kalapácsvető bajnokát

Vágólapra másolva!
2021.03.18. 16:41
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség dopping- és korrupcióellenes küzdelemért felelős testülete (AIU) két évre eltiltotta a tadzsik Dilshod Nazarovot, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiai férfi kalapácsvetésének aranyérmesét – közölte az MTI.

Az AIU 2019 szeptemberében függesztette fel ideiglenesen Nazarov versenyzési engedélyét – mert a 2011-es tegui világbajnokságon levett mintájának újraelemzésekor a turinabol nevű szteroid nyomait mutatták ki –, így az eltiltása idén szeptember 24-én jár le, vagyis nem védheti meg a címét a tokiói olimpián.

A 38 éves Nazarov a dél-koreai vb-n csak tizedik lett, négy évvel később Pekingben már ezüstérmet nyert a világbajnokságon, majd Rióban hazája történetének első olimpiai bajnoki címét szerezte. Az AIU döntésének értelmében a 2011 augusztusa és 2013 augusztusa között elért eredményeit törölték, ami a 2012-es londoni olimpián elért tizedik helyezését, illetve a 2013-as Ázsiai Játékok aranyérmét, és a 2013-as világbajnokságon elért ötödik helyezését érinti.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
15 órája

Halász Bence ismét 81 méter felett!

Atlétika
2025.08.08. 21:50

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
2025.08.02. 20:35

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
2025.07.08. 17:40
Ezek is érdekelhetik