Rio 2016: a birkózószövetség magánbeszélgetésnek minősíti a Borsban megjelenteket Lőrincz meccsének elcsalásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.01. 14:15
null
Lőrinc Viktor nem értette, miért intették meg (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Birkózószövetség közleményében magánbeszélgetésnek minősíti a Borsban megjelenteket, melyek szerint Péteri László magyar birkózóbírónak egy szlovén kollégája elismerte, hogy elcsalták Lőrincz Viktor bronzmérkőzését a riói olimpián. A szövetség közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Csütörtökön az egyik bulvárlap cikke alapján számos sajtóorgánum beszámolt a Nemzetközi Birkózószövetséget (UWW), illetve Lőrincz Viktor olimpiai bronzmérkőzését is érintő hírekről. A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ugyan közvetlenül nem érintett az ügyben, de a számos médiamegkeresés miatt hivatalos közleményben szeretné ismét kiemelni, hogy kiáll a versenyző mellett, és a Magyar Olimpiai Bizottsággal szoros együttműködésben javaslatot tesz a hasonlóan kérdéses esetek jövőbeni elkerülésének módjára, amire jó lehetőség adódhat már az UWW e heti, a franciaországi junior-világbajnokságon zajló kongresszusán is. Bármilyen konkrétum esetén természetesen értesítjük a médiát.”

„Ami a kérdéses cikk alapinformációit illeti, kiderült, s ezt a két érintett, az újságíró és a megkérdezett nemzetközi bíró is megerősítette, hogy köztük egy magánbeszélgetés zajlott, amelynek során felállítottak egy hipotézist, de fel sem vetődött, hogy ez nyilatkozatként megjelenik, így a tartalma sem ellenőrzött és a kérdezett által megerősített. Az MBSZ semmilyen hivatalos csatornán nem értesült, nem értesülhetett a megjelentekről, ezektől elhatárolódik. A magyar szövetség a továbbiakban is azon lesz, hogy saját nemzetközi pozícióit erősítve elkerülje a szőnyegen történő hasonló eseteket, illetve megkapja a 2018-as vb rendezési jogát, amivel közvetve erősítené a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot is.”

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
5 órája

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
10 órája

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
11 órája

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik