Videó: „17 kib…ott év és itt a vége!?” – kiborult a kapuslegenda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 17:43
Mint ismert, Hope Solo, az Egyesült Államok női labdarúgó-válogatottjának kapusa féléves eltiltást kapott hazája szövetségétől, miután az olimpián megengedhetetlenül viselkedett, amikor a Svédország ellen tizenegyesekkel elbukott olimpiai negyeddöntő után az ellenfél csapatát „egy rakás gyáva embernek” nevezte. A több mint 200-szoros válogatott játékos rendkívül idegesen fogadta a döntést.

Sunil Gulati, a szövetség elnöke azzal indokolta a szerdai döntést, hogy a játékosnak a vesztes negyeddöntő utáni viselkedése nem megengedhető a nemzeti csapat egyik tagjának sem.

A kétszeres olimpiai és egyszeres világbajnok Solónak nem ez az első eltiltása viselkedése miatt, 2015 elején 30 napot kényszerült kihagyni.

A több mint 200-szoros válogatott kapus úgy reagált Gulati kijelentésére, valamint a féléves eltiltásra, hogy „nem tud olyan játékos lenni, hogy ne tükröződjön, hogy milyen személyiség is”.

Hope Solóval a válogatott edzői közölték a rossz hírt. A kapus teljesen kiborult és káromkodott, eközben férje, Jerramy Stevens vigasztalta. A felvétel egy dokumentumfilm része lesz majd, amelyet később mutatnak be Amerikában.

„Hat hónapos felfüggesztés, fizetés nincs, azonnali hatállyal felbontották a szerződésemet. Tizenhét kib…ott év és vége!”

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
8 órája

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
11 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00
Ezek is érdekelhetik