Rio 2016: utolsóként az olasz pólósok jutottak be a négy közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 22:35
Utolsóként az olasz férfi vízilabda-válogatott csatlakozott a riói olimpiai torna legjobb négy csapata közé, 9–5-re legyőzve Görögországot. Az olaszok a Spanyolországot kiejtő Szerbiával küzdhetnek meg a fináléba jutásért.

Az olaszok jól kezdték a görögök elleni negyeddöntőt, hiszen az első tíz percben kétgólos előnyre tettek szert. Sőt a második negyed fele is eltelt, amikor a görögök – kettős emberelőnyből – bevették Stefano Tempesti kapuját.

Ennek ellenére az olaszok végig kézben tartották a mérkőzést, a harmadik és a negyedik negyed végén pedig még egy-egy góllal növelték is az előnyüket, és 9–5-re legyőzték Görögországot, amivel bejutottak a legjobb négy közé, ahol Szerbia vár rájuk.

Érdekesség, hogy a mieink csoportjából egyedül a negyedik helyen végző Szerbia van ott az elődöntőben.

FÉRFI VÍZILABDA
NEGYEDDÖNTŐ
Görögország–Olaszország 5–9 (0–2, 2–2, 1–2, 2–3)
Ld:
Janisz Fundulisz 2, Konsztantinosz Murikisz 2, ill. Pietro Figlioli 3, Matteo Aicardi 2

Szerbia–Spanyolország 10–7 (3–1, 4–2, 0–2, 3–2)
Ld: Dusan Mandics 4, Filip Filipovics 2, Sztefan Mitrovics 2, ill. Guillermo Molina 3, Alberto Munarriz 2

Brazília–Horvátország 6–10 (2–3, 1–4, 3–1, 0–2)
Ld: Bernardo Gomes 3, ill. Maro Jokovic 3, Xavier García 3

MAGYARORSZÁG–Montenegró 9–9 (1–2, 2–3, 3–3, 3–1) – ötméteresekkel 2–4

AZ ELŐDÖNTŐBEN
augusztus 18. (CS), 22.20: Montenegró–Horvátország
augusztus 19. (P), 2.30: Olaszország–Szerbia

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Hollandiában kezdik a Konferencia-kupát a Honvéd vízilabdázói

Vízilabda
2025.08.12. 17:57
Ezek is érdekelhetik