Rio 2016: Szabó Gabriella Rióban ünnepelte a születésnapját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.14. 22:05
Rövid ünnepséggel zárult a kajak-kenu válogatott vasárnapi ebédje Rio de Janeiróban, csapattársai tortával és tapssal köszöntötték az olimpiai bajnok Szabó Gabriellát, aki éppen ezen a napon lett 30 éves.

A Honvéd kajakosa hétfőn már vízre száll Kozák Danutával párosban, péntektől pedig a négyes tagjaként versenyez Rióban.

A sportoló már megszokta, hogy a születésnapja a szezon fő versenyére esik és a kerek évforduló ellenére sem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget.

„Nem foglalkozom a születésnapommal igazán, mert hála Istennek van feladatom bőven. Danát külön megkértem, hogy babonából ő csak kedden, a páros döntő után húzza meg a fülemet. Nagyon jól érzem magam, akkor lennék szomorú, ha ma nem lehetnék itt” – mondta Szabó Gabriella.

A magyar szövetség helyszíni beszámolója szerint lassan teljes létszámú lesz a csapat, hiszen helyi idő szerint vasárnap estig minden versenyző befut majd Brazíliába. Az utolsó különítmény, soraiban Fazekas-Zur Krisztinával, Csipes Tamarával, valamint a férfi négyes két tagjával, Kugler Attilával és Somorácz Tamással, vasárnap hajnalban indult Budapestről.

Azok, akik már korábban kiértek, vasárnap teljesen birtokba vehették a Rodrigo de Freitas Lagúnát, mert a vízfelületen és a hajótárolókon eddig az evezős mezőnnyel kellett osztoznia a gyorsasági kajak kenusoknak.

„Az evezős versenyek miatt tegnapig csak egy 1 kilométeres edzőszakaszt használhattunk, ami zsúfolt volt és hullámos, nem lehetett rajta érdemi munkát végezni. Ma délelőtt viszont igazán ideális körülmények között tudtunk vízre szállni – mondta Storcz Botond vezetőedző. – A pályán szélcsend volt és elfoglalhattuk végleges helyünket a versenyzői területen is, ahol igyekszünk a sportolóinknak nyugodt körülményeket biztosítani. Úgy látom, hogy a csapat felszabadult, a következő napokban mindent meg fogunk tenni, hogy minél többet hozzátehessünk az eddigi szép magyar eredményekhez.”

Az olimpiai kajak-kenu regattán hétfőn, magyar idő szerint 14 és 16.30 óra között rendezik az előfutamokat négy versenyszámban, C-1 1000 méteren, női K-2 500 méteren, szintén a hölgyeknél K-1 200 méteren, valamint a férfi kajakosok között, K-1 1000 méteren.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik