Rio 2016: Sidi és Szabián is lemaradt a döntőről

Vágólapra másolva!
2016.08.12. 14:55
null
Sidi 1.5 körrel maradt le a döntőről (Fotó: mob.hu)
A sportlövő Sidi Péter a 10., Szabián Norbert a 42. helyen zárt a kisöbű sportpuska fekvő versenyszámának selejtezőjében a riói olimpián, így egyik magyar sem jutott be a fináléba.

A hatsorozatos selejtező legjobbja az orosz Szergej Kamenszkij lett, 629.0 körös olimpiai rekorddal. Sidi 623.3 körrel zárt, és 1.5 körrel maradt el a még döntőbe jutó német Henri Junghäneltől. Szabián 617.3 körrel zárt.

„Az első tízben lenni a világon az mindig nagy dolog, olimpián is, s azt hiszem a többi puskás lövő összetenné a kezét, ha ez sikerülne neki – értékelte versenyét Sidi Péter a távirati irodának. – A régi számítással 596 kört lőttem, ami tulajdonképpen mindig döntőt ért a korábbi olimpiákon. Ez a tizedelős rendszer kicsit szerencsejáték. Egyik lövő sem tudja megmondani, hogy miért 10.4, vagy 10.8 egy lövés, ezek már mind tökéletesen leadott lövések, a különbség a technikán és a szerencsén múlhat. Összességében ez kiváló melegítés volt a 3x40-re, a tizedik hely jó előjel.”

„Az elejével elégedett voltam, a harmadik sorozatban azonban túl későn jöttem ki pihenni, és sokat hibáztam. Aztán később már sikerült belső tizeseket lőni, ám a hibák is becsúsztak. Örülök, hogy itt lehettem, és képviselhettem a hazámat” – mondta a tavalyi Eb-n ötödik Szabián Norbert.

RIO 2016
SPORTLÖVÉSZET
KISÖBŰ SPORTPUSKA, FEKVŐ – A DÖNTŐ MEZŐNYE

1. Szergej Kamenszkij (Oroszország) 629.0 kör – olimpiai rekord
2. Kirill Grigorjan (Oroszország) 628.9
3. Kim Dzsong Hjun (Dél-Korea) 628.1
4. Vitalij Bubnovics (Fehéroroszország) 626.2
5. Marco de Nicolo (Olaszország) 626.0
6. Niccolo Campriani (Olaszország) 625.3
7. Attapon Uea-Aree (Thaiföld) 625.3
8. Henri Junghänel (Németország) 624.8
A SELEJTEZŐBEN
...10. Sidi Péter 623.3 (102.8; 104.7; 103.0; 103.8; 104.1; 104.9)
...42. Szabián Norbert 617.3 (103.5; 103.9; 102.7; 101.7; 103.5; 102.0)

Legfrissebb hírek

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
4 órája

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Péni István bronzérmes a katonai világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.29. 16:35

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik