Rio 2016: sajtburger helyett rántott húst kér Risztov

Vágólapra másolva!
2016.08.11. 19:30
Risztov Éva 8:33.36-tal a 14. helyen végzett női 800 méteres gyorsúszásban, így nem jutott be a fináléba. A versenyt követően a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalának nyilatkozott.

„Mondtam (Turi) Gyuri bának, hogy kicsit változott a világ. Amikor legutoljára együtt készültünk a 800-ra egy olimpián, szétvetett az ideg engem is, őt is. Ma egy pillanatig nem idegeskedtünk."

„A futamot akartam megnyerni, reméltem, picit élesebb lesz a verseny, de sajnos nem szorongattak meg, mert ha egymás mellett úszunk, picit mindenki rátesz kézzel is, lábbal is, akkor talán 8:32-nél jobb is lehetett volna. Ennyit akartam, hiába volt már reggel is viharos jókedvem, tudtam, nem én fogok ma 8:06-ot úszni, hanem Ledecky."

„Még nem voltam a nyílt vízi pályán, mert most kezdik még összerakni. Addig remélem, a vízi hulla többi részeit is megtalálják, mégis elég rosszul festene, hogy úszás közben én jeleznék, halló, itt van a karja, amit keresnek. Már ha hinni lehet a híreknek, bár remélem, az egész csak túlzás. Egyébként én vagyok a google mapsen a Copacabanán legtöbbet sétáló ember lenyomata, mert azért nézegettük a helyszínt."

„Mindenki Kenderesi Tomi sajtburgerével van elfoglalva, hogy most már minél több legyen neki. Ehhez képest úszás közben egyszer csak rántott hús szagot éreztem az egyik fordulónál. Másfél hete vágyom arra, hogy ehessek egyet... Úgyhogy írjátok meg, hogyha Kenderesinek mindenki sajtburgert akar adni, akkor nekem meg hozzanak rántott húst. Felőlem akár a tíz kilométer közben, fél távnál, az etetőstégre is lehet.”

„Ha olyan szél lesz, mint három napja, meg olyan idő, mint tegnap, akkor én windsurfben fogok indulni. Egyébként nem tudom, mi van itt, esténként mindig rajtam van a nagykabát. Azt mondták, a nyári olimpiára neveztek be, de szerintem ez a téli lesz" – mondta Risztov a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalának.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik