Rio 2016: oda a magyar rekordja, még sosem ütöttek ilyen erős szervát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 09:39
null
Ivan Zaytsev jó géneket örökölt (Fotó: AFP)
Az Irán ellen 3:0-ra megnyert negyeddöntőben beállította az olimpiák sebességi rekordját Ivan Zaytsev. A szervából a labdát 127 kilométer/órás sebességgel megütő olasz játékos a mindenkori röplabda egyik legnagyobb alakjának, Vjacseszlav Zajcevnek a fia, édesanyja Eb-ezüstérmes úszó.

 

Az A-csoport élén végző olasz férfi röplabda-válogatott simán lépett át Iránon a negyeddöntőben. A legtöbb pontot (18) a csapat vezéregyénisége, a 2008-ban olasz állampolgárságot kapó, 27 éves Ivan Zaytsev szerezte, ráadásként egyéni dicsőség is jutott az orosz származású játékosnak: egyik szerváját követően 127 km/h-s sebességgel süvített a labda, ezzel utolérte a szintén olasz Cristian Savanit és a német válogatottságról az idén lemondó Grózer Györgyöt, ők a londoni olimpián adtak ugyanekkora löketet a Mikasának.

Aki kicsit is jártas a sportágban, rögtön felkapja a fejét a név hallatán, nem véletlenül. Ivan ugyanis a korábbi szovjet legenda, a röplabda halhatatlanjai közé 2013-ban beválasztott Vjacseszlav Zajcev fia. Az apuka olimpiai bajnok (1980), kétszeres ötkarikás ezüstérmes (1976, 1988), kétszeres világbajnok és hétszeres Európa-bajnok, fia pedig éppen 1988. október 2-án született, vagyis akkor, amikor az amerikai–szovjet döntőt (3:1) rendezték Szöulban – ráadásul Ivan pont az amerikaiak ellen igyekszik ma győzelemre vezetni az olaszokat.

S hogy még egy igen érdekes párhuzamot említsünk: a mama, Irina Pozdnyakova csaknem pontosan 50 évvel a vasárnapi riói röplabdadöntő (és bronzmeccs) előtt, 1966. augusztus 23-án szerzett ezüstérmet 200 méter mellen (2:41.9) az utrechti úszó Európa-bajnokságon – nem tévedés, 13 évesen!

A már Spoletóban született Ivan (édesapja az első külföldre szerződő szovjet sportolók egyike, öt idényt húzott le Itáliában 1987 és 1992 között) a papával ellentétben nem feladó, hanem pontgyáros. Feladó-átlóként átlag 15 pontig jutott az eddigi hat mérkőzésen, úgy, hogy az olaszok egyetlen vesztes találkozóján, Kanada ellen csereként állt be.

RIO 2016
RÖPLABDA, FÉRFI TORNA
18.00 – elődöntő: Olaszország–Egyesült Államok
03.15 – elődöntő: Oroszország–Brazília

Legfrissebb hírek

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
25 perce

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
15 órája

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Férfi röplabda Extraliga: Gyenes Márió lett a MAFC új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2025.07.01. 18:02

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik