Rio 2016: nem lesz brazil házidöntő strandröplabdában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 23:11
Az elődöntőket rendezték meg kedden strandröplabdában a riói olimpián.

A nőknél az Európa-bajnok német páros magabiztosan győzte le a legutóbbi olimpián bronzérmes Larissa Francát és mostani párját, Talita Roschát. Ezzel eldőlt, hogy nem lesz brazil házidöntő.

A másik elődöntőben sem volt könnyű dolguk a hazaiaknak, hiszen nem más, mint a címvédő, amerikai Kerri Walsh Jenningset, illetve új párját, April Rosst kellett legyőzniük. Agatha Bendarczuk és Barbara Seixas De Freitas két szoros szettben végül sikerrel járt.

A férfiaknál is lesz egy hazai finalista, hiszen a legutóbbi olimpia ezüstérmese, Alison Cerutti, Bruno Oscar Schmidttel legyőzte a Brouwer, Meeuwsen holland párost, igaz, nem mindennapi izgalmak után. Az első játszmát a brazilok 21:17-re nyerték meg, és a másodikban is vezettek 20:17-re. A hollandok azonban három meccslabdát is hárítottak, majd 21:20 után sorozatban újabb három pontot szerezve kiegyenlítették a játszmaarányt. A döntő szettben aztán megint brazil meccslabda jött 14:13-nál, s még ezt is egalizálták a hollandok, a következőt azonban már nem sikerült nekik.

A házigazdák párosának ellenfele a Nicolai, Lupo olasz duó lesz.

RIO 2016
STRANDRÖPLABDA
FÉRFI ELŐDÖNTŐ

Cerutti, Oscar Schmidt (Brazília)–Brouwer, Meeuwsen (Hollandia) 2:1 (17, –21, 14)
Nicolai, Lupo (Olaszország)–Kraszilnyikov, Szemenyov (Oroszország) 2:1 (–15, 16, 13)
NŐI ELŐDÖNTŐ
Ludwig, Walkenhorst (Németország)–Franca Maestrini, Rocha (Brazília) 2:0 (18, 12)
Bendarczuk, Seixas De Freitas (Brazília)–Walsh Jennings, Ross (Egyesült Államok) 2:0 (20, 18)

 

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
2025.09.08. 20:25

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

Strandröplabda: először juthat itthon négy közé magyar páros

Röplabda
2025.09.01. 09:51

Strandröpi: remek formaidőzítés, újabb Eb-bronz a Tari, Veress duótól

Utánpótlássport
2025.08.28. 16:36

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.24. 20:40
Ezek is érdekelhetik