Rio 2016: „Megéri a pénzét, aki korán reggel szerb–magyarral indít…”

Vágólapra másolva!
2016.08.07. 05:59
A magyar férfi vízilabda-válogatott fordulatos mérkőzésen 13–13-as döntetlent játszott Szerbia ellen a riói olimpia csoportkörének első fordulójában. A korábbi szövetségi kapitány, a Magyar Vízilabda-szövetség jelenlegi elnöke, Kemény Dénes a Trend FM-nek beszélt a találkozóról.

„A szerb csapat volt az esélyesebb, ehhez képest örülhet a döntetlennek. Kétarcú meccs volt. Két negyedig a magyar csapat jobb volt, majd a második félidőben Szerbia. Az a veszély, hogy két hét alatt kétszer meglehet-e verni a szerbeket, ez elszállt. Legyünk pozitívak, mert így csak egyszer kell már legyőzni őket” – kezdte Kemény Dénes.

„A szerb centerek és a kapus teljesítménye is halványabb volt a mieinknél. Azt érzem, hogy a határtalan magabiztosságuk nem ösztönzi őket, hogy vért igyanak a meccs előtt, aztán, amikor baj volt, elkezdtek játszani. Ezen a meccsen akkora előnyünk volt, hogy háromszor-négyszer kellett visszajönniük, és nem tudtak fordítani. Aranyesélyessé léptünk elő, ha újra találkozunk velük, akkor ez a döntetlen nagy segítség lehet. De az is megéri a pénzét, aki reggel kilenckor magyar–szerb vízilabda-mérkőzést játszat” – tette hozzá a korábbi szövetségi kapitány.

„Ez az eredmény arra mindenképpen jó, hogy mi és a szerbek se végezzenek a csoportban a harmadik helyen, így nem kell az elődöntőben újra ellenük játszani. Szívesebben venném őket a döntőben. A játékvezetői ítéletekről azt tudom mondani, hogy ha a bírók azt akarták volna, hogy ne nyerjünk, akkor nem így fújnak” – mondta Kemény Dénes, aki szerint az Európa-bajnok női válogatottnak kulcsmérkőzés lesz a Kína elleni találkozó, de nyugodtan várja a meccseket.Kemény Dénes.

„A szerb centerek és a kapus teljesítménye is halványabb volt a mieinknél. Azt érzem, hogy a határtalan magabiztosságuk nem ösztönzi őket, hogy vért igyanak a meccs előtt, aztán, amikor baj volt, elkezdtek játszani. Ezen a meccsen akkora előnyünk volt, hogy háromszor-négyszer kellett visszajönniük, és nem tudtak fordítani. Aranyesélyessé léptünk elő, ha újra találkozunk velük, akkor ez a döntetlen nagy segítség lehet. De az is megéri a pénzét, aki reggel kilenckor magyar–szerb vízilabda-mérkőzést játszat” – tette hozzá a korábbi szövetségi kapitány.

„Ez az eredmény arra mindenképpen jó, hogy mi és a szerbek se végezzenek a csoportban a harmadik helyen, így nem kell az elődöntőben újra ellenük játszani. Szívesebben venném őket a döntőben. A játékvezetői ítéletekről azt tudom mondani, hogy ha a bírók azt akarták volna, hogy ne nyerjünk, akkor nem így fújnak” – mondta Kemény Dénes, aki szerint az Európa-bajnok női válogatottnak kulcsmérkőzés lesz a Kína elleni találkozó, de nyugodtan várja a meccseket.

 

Legfrissebb hírek

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38
Ezek is érdekelhetik