Rio 2016: Lovas 4:0-val ment tovább, innen már bravúr kell

Vágólapra másolva!
2016.08.06. 19:58
A világranglistán 90. asztaliteniszezőnk, Lovas Petra magabiztos játékkal jutott be az egyéni versenyszám második fordulójába, miután négy játszmában legyőzte az egyiptomi Nadin el-Davlatlit.

Lovas öt perc alatt 11:6-ra nyerte meg az első szettet a világranglistán 211. észak-afrikai ellen.

A másodikban már az egyiptomi is megmutatta, hogy miért is van ott az olimpián, vezetett is, de azért gondot nem okozott, Lovas hat perc alatt 11:9-re hozta ezt a játszmát is.

Szintén hat percig ütögettek a felek ezután, a 11:7-es szettgyőzelmet pedig egy újabb, záró 11:7 követte, ezzel a magyar pingpongos 4:0-ra nyerte meg első mérkőzését az olimpián.

Az alsó ágon szereplő Lovas a második fordulóban a legjobb észak-koreainak számító Ri Mjong Szunnal találkozik majd, aki a 37. a világranglistán. Ri legyőzéséhez igazi bravúr kellene, de ha Lovas borítaná a papírformát, akkor a német Petrissa Solja (15.) lenne a következő ellenfele.

Lovas és Ri a holnap 18.30-kor kezdődő programban áll majd asztalhoz.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27
Ezek is érdekelhetik