Rio 2016: Ligeti Dániel idő előtt nyert, és negyeddöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 15:59
Ligeti Dániel hozta a kötelezőt, és technikai tussal legyőzte a palaui Florian Skilang Temengilt a szabadfogásúak 125 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjében, így bejutott a nyolc közé.

Ligeti Dániel kezdett aktívabban, próbálta berántani ellenfelét, noha sokáig nem sikerült pontot érő akciót csinálnia. Másfél perc után két pontért szépen eldobta Temengilt Ligeti, majd további két pontot szerzett.

A menet végén egy gyönyörű gáncsolással már 8:0-ra vezetett, így közel került a technikai tushoz, de Temengil kivédekezte a menet utolsó másodperceit.

A második menet elején ismét szerzett egy pontot, majd egy pörgetés után 11:0-ra módosult az állás, így technikai tussal leléptették Temengilt.

„Volt már ennél rosszabb első meccsem, könnyebb viszont még nem nagyon. Ez megvan, most kezdődik a verseny” – nyilatkozta a vegyes zónában az MTI-nek Ligeti Dániel. – A 2010-es vb bronzmeccsén kikaptam tőle, amit sohasem felejtek el. Az olimpia a legjobb alkalom, hogy visszavágjak azért.”

A legjobb nyolc között a világbajnoki bronzérmes örmény Levan Berianidze lesz Ligeti ellenfele, magyar idő szerint 16.20-kor.

RIO 2016
BIRKÓZÁS
Férfi szabadfogás, 125 kg
Nyolcaddöntő

Ligeti Dániel–Florian Skilang Temengil (Palau) 11:0

 

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36
Ezek is érdekelhetik