Rio 2016: a birkózószövetség közleményben állt ki Lőrincz V. mellett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 15:23
Mint ismert, Lőrincz Viktor a bronzéremért küzdhetett meg a riói olimpián a férfi birkózók 85 kg-os súlycsoportjában kedden, ám a kérdéses bírói ítéleteknek miatt végül kikapott a német Denis Kudlától, így az 5. helyen zárt. A Magyar Birkózószövetség közleményben állt ki a magyar birkózó mellett, melyben jelezte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal egyeztetve jelzi aggályait a Nemzetközi Birkózószövetség felé. A közleményt tartalmi változtatás nélkül adjuk közre.

„Lőrincz Viktor augusztus 17-i, a riói olimpián, a kötöttfogás 85 kilogrammos súlycsoportjában, a bronzéremért vívott mérkőzése a versenyzők részéről szabályos, kemény küzdelem volt. Viktor kiválóan, kezdeményező szellemben és okosan birkózott, mindent megtett a bronzérem elnyeréséért. Ugyanakkor a mérkőzésvezetők sajátos döntései miatt vitatható végeredmény született. A nemzetközi szövetség (UWW) hatályos szabályzata szerint óvás nem létezik, a szőnyegen kihirdetett eredmény semmiféle módon nem változtatható meg. Ennek ellenére a Magyar Birkózószövetség a MOB-bal egyeztetve jelzi aggályait az UWW vezetése felé, és megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét. Az MBSZ teljes mellszélességgel kiáll Lőrincz Viktor mellett, akit a hazai birkózótársadalom az olimpia hőseként, egyben érmeseként tisztel.”„Lőrincz Viktor augusztus 17-i, a riói olimpián, a kötöttfogás 85 kilogrammos súlycsoportjában, a bronzéremért vívott mérkőzése a versenyzők részéről szabályos, kemény küzdelem volt. Viktor kiválóan, kezdeményező szellemben és okosan birkózott, mindent megtett a bronzérem elnyeréséért. Ugyanakkor a mérkőzésvezetők sajátos döntései miatt vitatható végeredmény született. A nemzetközi szövetség (UWW) hatályos szabályzata szerint óvás nem létezik, a szőnyegen kihirdetett eredmény semmiféle módon nem változtatható meg. Ennek ellenére a Magyar Birkózószövetség a MOB-bal egyeztetve jelzi aggályait az UWW vezetése felé, és megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét. Az MBSZ teljes mellszélességgel kiáll Lőrincz Viktor mellett, akit a hazai birkózótársadalom az olimpia hőseként, egyben érmeseként tisztel.”

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
2025.07.07. 13:17

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Birkózás: a Lévai testvérek katonai világbajnokok lettek

Birkózás
2025.06.28. 13:52
Ezek is érdekelhetik