Rio 2016: így búcsúzik Brazília – elöntötte az ürülék a repteret!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 14:55
A riói olimpia rendezése finoman szólva sem nevezhető zökkenőmentesnek, napról napra jöttek a problémák Brazíliában, és most egy nem túl gusztusos történettel sikerült is keretbe foglalni az olimpiát.

A riói nemzetközi reptéren (Galeao) nem szívesen tartózkodtunk volna a hétvégén. Az uol.com.br beszámolója szerint a csatornarendszer nem bírta el a megnövekedett terhelést, és egyszerűen szétrobbant. a csatornarendszer nem bírta el a megnövekedett terhelést, és egyszerűen szétrobbant.

Az eredmény sejthető, a reptér váróját elárasztotta az ürülék, és a helyiek állítása szerint már a bejáratnál elviselhetetlen volt a bűz.

Az olimpia alatt ez ráadásul nem először fordul elő, kevesebb mint egy héttel ezelőtt pontosan ugyanez történt, akkor azt mondták, kijavítottak mindent, soha többé nem fordul elő hasonló.

A mostani incidens után már nem hangzott el ilyen kijelentés, csupán annyit tettek hozzá: „A takarítószemélyzetet azonnal értesítették, és gyorsan gondoskodtak a probléma megoldásáról.”

Legfrissebb hírek

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Adriano: Én vagyok a futball legnagyobb pazarlása

Minden más foci
2024.11.13. 17:03

A kapitány szerint a brazilok 2026-ban biztosan döntősök lesznek a vb-n

Minden más foci
2024.09.10. 12:20

Győzelem a brazilok ellen, az Egyesült Államok nyerte meg az olimpiai női futballtornát

Párizs 2024
2024.08.10. 19:19

Nyolc éve ezen a napon Rióban...

Párizs 2024
2024.08.06. 08:26

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47
Ezek is érdekelhetik