Rio 2016: Hidvégi Vid szerint nehéz lesz döntőbe jutnia lólengésben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.04. 16:04
Hidvégi Vid arra számít, hogy nehéz lesz bejutnia a nyolcfős döntőbe lólengésben, s a selejtezőben valószínűleg az alacsonyabb kiinduló pontszámú gyakorlatával vesz majd részt a pénteken kezdődő riói olimpián.

A négy évvel ezelőtti londoni játékokon a szer fináléjában nyolcadik tornász az olimpia hivatalos weboldalának nyilatkozva azt mondta, már nem is emlékszik arra, hogy 2012-ben mi történt a brit fővárosban.

„Nagyon jó felkészülésen vagyunk túl, az előző ötkarikás verseny már a múlté, nem is emlékszem rá" – jelentette ki Hidvégi, aki a londoni döntőben hibázott, s gyakorlata közben leesett a lóról.

„Rióra két gyakorlattal készültem, az egyik könnyebb, a másik nehezebb, lehetséges, hogy a selejtezőben a könnyebbel szerepelek majd" – nyilatkozta a 29 éves tornász, aki a fináléra még nem gondol: „Ha sikerül döntőbe jutnom, akkor majd meglátjuk, hogy ott mi történik. Lólengésben nem lesz könnyű a legjobb nyolc közé kerülni."

A lólengés selejtezőjét szombaton, a döntőt augusztus 14-én rendezik.

Hidvégi mellett még egy magyar tornász, Kovács Zsófia versenyez Rio de Janeiróban.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
22 órája

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18
Ezek is érdekelhetik