Rio 2016: „Először arra gondoltam, hogy szeretett vezérünk boldog”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 08:27
Észak-Korea eddig egy arany-, két-két ezüst- és bronzérmet szerzett a riói olimpián. A legfényesebb medália győztese, a női súlyemelők 75 kilós mezőnyében induló Dzsong Rim Szié, aki az interjúk során nem győzött köszönetet mondani hazájának.

Az olimpia előtt Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun követelte a sportolóktól, hogy legalább öt aranyérmet szerezzenek, mert egyébként szégyent hoznak az országra.

„Nem éreztem semmiféle nyomást a döntő előtt. Csak az emelésre koncentráltam. Az első, amire gondoltam, amikor megnyertem az aranyérmet, hogy szeretett vezérünk boldog. Nagyon nehéz felkészülésem volt, néha még sírtam is, amikor befejeztük. Azonban tudtam, mindez azért történt, hogy közelebb kerüljek az aranyéremhez” – mondta a 23 éves olimpiai bajnok.

Kim úgy is a súlycsoport esélyesének számított Rióban, hogy tavaly novemberben megsérült a csípője a houstoni világbajnokságon, ahol aztán orvosai tanácsai ellenére tovább versenyzett és ezüstérmet szerzett.

„A hazámban kiváló orvosi és rehabilitációs körülmények vannak, így a világbajnokság után két hónappal már edzhettem is” – tette hozzá a Londonban még a 69 kilósok mezőnyében induló, de ott is aranyérmet szerző súlyemelő.

A diktatórikus ország 1964 óta szerepel a téli, 1972 óta pedig a nyári olimpiákon. Legeredményesebb sportága a súlyemelés, amelyben eddig 16 érmet – öt aranyat, hat ezüstöt és öt bronzérmet – szereztek a sportolói.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik