Rio 2016: beiktatták Varga Jánost a birkózó Hírességek Csarnokába

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 19:52
Bekerült a birkózó Hírességek Csarnokába Varga János, az 1968-as mexikói olimpia bajnoka, a beiktatásra magyar idő szerint szombaton a riói olimpia helyszínén került sor.


A magyar szövetség (MBSZ) tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség egy „birkózóházat” alakított ki Rio de Janeiróban, de a 76 éves ünnepelt az ünnepségen egészségi okok miatt nem tudott részt venni, orvosai nem javasolták neki a hosszú repülőutat.
A magyar szövetség (MBSZ) tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség egy „birkózóházat” alakított ki Rio de Janeiróban, de a 76 éves ünnepelt az ünnepségen egészségi okok miatt nem tudott részt venni, orvosai nem javasolták neki a hosszú repülőutat.

Távollétében az MBSZ két vezetője, Bacsa Péter ügyvezető alelnök és Farkas Tibor főtitkár vette át az elismerést. Varga János az olimpia után ünnepélyes keretek között, Magyarországon kapja meg a díjat.

Az olimpiai bajnoki címén kívül kétszeres világbajnok és kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Varga mellett díjazták még Rióban a kötöttfogásúak közül az orosz Anatolij Koleszovot, a kubai Hector Miliánt, és a román Stefan Rusut, szabadfogásban a grúz David Gobedzsisvilit, a koreai Jang Szun Pakot, posztumusz az amerikai Dave Schulzot, a nőknél a norvég Ine Barlie-t és a kanadai Martine Dugrenier-t, az érdemrendet pedig a német sporttudós, Harald Tünnemann kapta.

 

Legfrissebb hírek

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik