Rio 2016: a férfiaknak sikerült – brazil arany strandröpiben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 05:51
A riói olimpia férfi strandröplabdatornájának döntőjében az Alison Cerutti, Bruno Oscar Schmidt brazil kettős 2:0-ra legyőzte az olasz Paolo Nicolai, Daniele Lupo duót, így olimpiai bajnoki címet szerzett.

A döntő első játszmája végig szorosan alakult, ám a brazil páros a jobb hajrájával behúzta azt 22 perc alatt.

A második szett sokáig az olaszoknak állt, az Alison Cerutti, Bruno Oscar Schmidt kettős azonban óriásit küzdött a hazai közönség előtt, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a szakadó esőben 23 perc alatt fordított, így 2:0-ra megnyerte a mérkőzést.

A férfiaknál legutóbb 2004-ben nyert olimpiát brazil páros, azóta két második (2008 és 2012) és egy harmadik (2008) helyet sikerült megszerezniük.

A braziloknak különösen fontos strandröplabdában a nőknél annak ellenére sem jött össze az arany, hogy a négy között két hazai duó is szerepelt, így ezúttal óriási ünneplés kezdődött a lelátón.

Brazília ötödik aranyérmét szerezte (5-5 ezüst és bronz mellett), ezzel fellépett az éremtáblázat 13. helyére, közvetlen Magyarország mögé.

RIO 2016
FÉRFI STRANDRÖPLABDA
DÖNTŐ

Paolo Nicolai, Daniele Lupo (Olaszország)–Alison Cerutti, Bruno Oscar Schmidt (Brazília) 0:2 (19, 17)

BRONZMÉRKŐZÉS
Vjacseszlav Kraszilnyikov, Konsztantyin Szemjonov (Oroszország)–Alexander Brouwer, Robert Meeuwsen (Hollandia) 0:2 (21, 20)

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
21 órája

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik