Rio 2016: Kozák Danuta három számban indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 22:43
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nyilvánosságra hozta a riói olimpián szereplő női kajak és férfi kenu számok indulóinak listáját, mely szerint a kétszeres ötkarikás bajnok Kozák Danuta egyesben, párosban és négyesben is szerepelni fog.

„Női kajakban 200 egyesben a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa indulhat Rio de Janeiróban. 500 méteren egyesben Kozák Danuta, párosban a Szabó Gabriella, Kozák kettes, négyesben pedig a Szabó, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina kvartett szerepelhet az augusztusi játékokon" – nyilatkozta a szövetség honlapjának Csabai Edvin szakmai igazgató.

Férfi kenuban 200 egyesben Hajdu Jonatán indul, míg 1000 egyesben Vasbányai Henrik, 1000 párosban pedig a Vasbányai, Mike Róbert duót nevezi a magyar szövetség, mely Kárász Annát és Kiss Tamást jelölte meg tartaléknak.

A szövetség híréből kiderül, hogy a férfi kajakosoknál az indulókról később dönt majd az elnökség.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik