Rio 2016: Benedek kijelölte a vízilabda-válogatott bő keretét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.08. 14:50
null
Benedek Tibor kijelölte a vízilabda-válogatott 19 fős riói bő keretét (Fotó: NS-Archív)
A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert is bekerült a riói olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott bő, 19 fős keretébe.

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kikkel kezdi meg a hathetes felkészülést. Az egyetlen kisebb meglepetés a 36 éves balkezes klasszis meghívása, ugyanis a tavalyi kazanyi világbajnokság óta nem volt tagja az együttesnek.

A kapitány a felkészülésről elmondta, a gárda két hét múlva először Dubrovnikba utazik, ahol az olimpiai bajnok horvátokkal közösen tart majd kétkapus edzéseket, majd innen megy tovább Montenegróba, ott a házigazdák mellett a spanyolokkal és a horvátokkal együtt szerepel egy négyes tornán.

Ezt követően a fővárosban készül tovább a válogatott, majd Miskolctapolcán az olimpiai házigazda brazilokkal játszik félhivatalos mérkőzést.

A sajtóeseményen Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak a BENU gyógyszertár-hálózattal, ennek egyik eredményeként a férfi és a női válogatott is Budapesten játssza majd utolsó felkészülési mérkőzéseit az olimpia előtt.

Bíró Attila Európa-bajnok női válogatottja július 13-án szerdán, majd csütörtökön és pénteken, a férfi csapat pedig pénteken, szombaton és vasárnap száll vízbe.

Benedek Tibor hozzátette, ezt a tornát néhány nap pihenő követi, majd az együttes Belgrádba utazik, ahol a világ- és Európa-bajnok szerbekkel folytatja a felkészülést. A nők a spanyol, az olasz és az ausztrál válogatottal találkoznak majd a Margitszigeten, míg a férfiak a horvát, az ausztrál, és várhatóan az orosz csapattal mérkőznek meg.

„Egy jó hathetes felkészülés után az esélyesek között fogunk kiutazni a riói olimpiára” – nyilatkozta a szövetségi kapitány, akinek 13 fősre kell majd szűkítenie a keretét. A csapat július 30-án utazik Rióba.

A magyar vízilabda-válogatott bő kerete:

Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila, Bisztritsányi Dávid
Mezőnyjátékosok: Zalánki Gergő, Vámos Márton, Madaras Norbert, Varga Dénes, Varga Dániel, Erdélyi Balázs, Bátori Bence, Manhercz Krisztián, Kis Gábor, Hárai Balázs, Tóth Márton, Bedő Krisztián, Szivós Márton, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: heten távoznak az ezüstérmes Vasastól – hivatalos

Vízilabda
2025.05.26. 14:15

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Válogatott: Vitális Milán, Csongvai Áron és Szalai Gábor is tagja Rossi legújabb keretének

Magyar válogatott
2025.05.20. 12:50

Csoportelső az FTC, a Marseille vár rá Máltán a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.05.14. 21:16

A BVSC harmadszor is legyőzte a Szolnokot, így a zuglóiaké a bronz a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.14. 20:25

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
2025.05.07. 22:50

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
2025.05.07. 21:28
Ezek is érdekelhetik