Rio 2016: újabb kvóta, Pattantyús Ádám is utazhat az olimpiára

Vágólapra másolva!
2016.05.22. 16:58
A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) május 21-én kiadott ranglistája alapján Pattantyús Ádám is kvalifikálta magát a riói olimpiai játékokra.

Az olimpiai kvalifikációban a férfiaknál és a nőknél is 7-7 hely maradt, ezeket töltötte most fel az ITTF: Pattantyús Ádám a végső hetes lista negyedik helyén szerepelt, így készülhet Rióba. A 37 éves magyar asztaliteniszező a második olimpiáján vehet részt London után. Lovas Petra öt világranglistaponttal és egy hellyel maradt le az ötkarikás szereplésről.Pattantyús Ádám a végső hetes lista negyedik helyén szerepelt, így készülhet Rióba. A 37 éves magyar asztaliteniszező a második olimpiáján vehet részt London után. Lovas Petra öt világranglistaponttal és egy hellyel maradt le az ötkarikás szereplésről.

„Sokkal büszkébb vagyok erre a kvalifikációra, mint a négy évvel ezelőttire: akkor egy versenyen múlott, most viszont négy éven keresztül kellett őrizni a világranglista-helyezést" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Pattantyús Ádám. A magyar sportoló áprilisban 0:2-ről aratott kulcsfontosságú győzelmet az olasz Mihai Bobocica ellen a varsói World Tour-viadalon, ez a talpra állás is kellett a kvótához.

Pattantyús lesz az első magyar férfi asztaliteniszező, aki két olimpián is asztalhoz állhat. Az indulás hivatalossá válásához már csak a nemzeti olimpiai bizottság visszaigazolása szükséges.

A magyar asztaliteniszezőket Pattantyús mellett a kvótát már korábban megszerző Póta Georgina képviseli majd Rióban.

 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
12 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
16 órája

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40

Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.14. 14:10

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17
Ezek is érdekelhetik