Rio 2016: nincs veszélyben a kenyai atléták szereplése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.13. 15:27
A kenyai atléták olimpiai szereplését nem fenyegeti veszély, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) jelezte, nem függeszti fel az ország szövetségét annak ellenére, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a „nem megfelelő" besorolásba tette a kenyai doppingellenes rendszert.

Sebastian Coe, az IAAF elnöke már márciusban jelezte, hogy a tavalyi világbajnokság éremtáblázatát megnyerő kenyaiakat nem fogják felfüggeszteni, noha akkor már a sokadik felszólítást kapta az afrikai ország a WADA-tól, hogy alkosson doppingellenes törvényt.Sebastian Coe, az IAAF elnöke már márciusban jelezte, hogy a tavalyi világbajnokság éremtáblázatát megnyerő kenyaiakat nem fogják felfüggeszteni, noha akkor már a sokadik felszólítást kapta az afrikai ország a WADA-tól, hogy alkosson doppingellenes törvényt.

Az IAAF pénteken adott ki új közleményt, mely szerint Kenya nem kap felfüggesztést, de marad a dopping miatt megfigyelt országok listáján.

A nemzetközi sportági szövetség pénteki tájékoztatása egy nappal azután érkezett, hogy a WADA a „nem megfelelő” minősítést adta Kenyának, noha a sokadik halasztás után áprilisban a helyi parlament elfogadta azt a törvényt, mellyel kriminalizálják a doppingot az országban. René Bouchard, a doppingellenes rendszereket ellenőrző bizottság elnöke azzal indokolta a határozatot, hogy az új kenyai törvény nem felel meg a WADA által támasztott valamennyi feltételnek.

Kenyában a csütörtöki WADA-döntés nem okozott különösebb pánikot. Hassan Wario sportminiszter elmondta, az ügynökség levélben tájékoztatta arról, hogy mely pontokon kell változtatni a törvényen annak érdekében, hogy megfeleljen a WADA doppingkódexének.

„Mindez azt jelenti, hogy amint a parlament megvizsgálja a vitatott részeket, s átalakítja a törvényt, a megfelelő kategóriába kerülünk. A levélben nem volt szó büntetésről” – hangsúlyozta pénteken a miniszter.

Az atlétikai nagyhatalomnak számító országot hosszú ideje komoly kritika éri átláthatatlan és elégtelen doppingellenes tevékenységéért, és a WADA többször is felszólította, hogy alkossa meg azt a törvényt, amellyel a helyzetet rendezni tudja. Az ügynökség háromszor adott haladékot a kenyaiaknak, a helyi parlament pedig végül április közepén elfogadta az új szabályozást. A kenyai atléták közül a londoni olimpia óta legalább 40-en buktak meg, többek között Rita Jeptoo, a Boston és Chicago Marathon győztese is.

A kenyaiak az IAAF döntése után fellélegezhetnek, mert akár az oroszok sorsára is juthattak volna. A WADA novemberben nyilvánította "nem megfelelőnek" az orosz rendszert, majd az IAAF még abban a hónapban felfüggesztette a nemzeti atlétikai szövetséget, ezzel versenyzőit minden nemzetközi versenytől eltiltotta, így jelen állás szerint a riói olimpián nem lesznek orosz atléták.

Legfrissebb hírek

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
2025.06.16. 13:54
Ezek is érdekelhetik