Rio 2016: huszonhárom londoni sportoló bukott meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 13:53
Huszonhárom sportoló négy éve, a londoni olimpián levett mintájában bukkantak tiltott szerekre az újratesztelések során – jelentette be pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A NOB honlapján megjelent közlemény szerint a 2012-es minták közül egyelőre 265-ot vizsgáltak újra, olyan sportolók doppingtesztjét vették górcső alá, akik a riói olimpián is érdekeltek lehettek volna.

A legújabb technológiával elvégzett vizsgálatokon öt sportágban, hat nemzet összesen 23 sportolója akadt fenn.

A NOB múlt héten jelentette be, hogy a 2008-as pekingi játékokon elvégzett doppingtesztek újravizsgálása során hat sportágban 12 ország, összesen harmincegy sportolója bukott meg.

Később kiderült, közülük 14-en oroszok. A nemzetközi bizottság pénteken azt is jelezte, hogy még egy pekingi minta eredménye mutatott abnormális értékeket.

A tesztelések 2015 augusztusban kezdődtek meg, s jelenleg is folynak, a NOB ezért külön kiemelte, hogy a következő hetekben nem elképzelhetetlen újabb esetek napvilágra kerülése.

A közlemény azt is hangsúlyozza, hogy a pekingi és londoni újrateszteléseken megbukott sportolókat, illetve nemzeti olimpiai bizottságaikat és sportágaik nemzetközi szövetségét már értesítették, így a versenyzőkkel szemben megkezdhetik az ilyenkor szokásos eljárást. A NOB neveket csak a B-próbák elvégzését követően hoz nyilvánosságra.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nem kapott értesítést pozitív esetről a NOB-tól.

„Az újratesztelések is mutatják az elszántságunkat a dopping elleni harcban. Célunk, hogy a doppingolókat távol tartsuk a riói játékoktól” – olvasható Thomas Bach NOB-elnök nyilatkozata a
közleményben.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
3 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39
Ezek is érdekelhetik