Rio 2016: a román kajak-kenu válogatott elbukta a doppingtesztet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 22:44
Gyakorlatilag a teljes román felnőtt kajak-kenu válogatott, a riói olimpiára kijutott négy hajó legénységét is beleértve, elbukta a meldoniumtesztet – közölte péntek esti sporthíradójában a román közszolgálati televízió (TVR).

A több olimpiai éremmel büszkélkedő román kajak-kenu sportágat megrázó első doppinghír két hete érkezett, amikor a román doppingellenes ügynökség közölte, hogy a négyszeres világbajnok Liviu Dumitrescu kenus és kenukettes partnere, Alexandru Mihalachi április elején levett vérmintájában tiltott növekedésserkentő hormonokat találtak. Rajtuk kívül most további hét sportoló – Leoni Carp (kajak egyes és páros), Andrei Strat (kenu páros), Elena Meroniac (kajak kettes), illetve a kenunégyes egységet alkotó Traian Neagu, Catalin Turceag, Daniel Burciu és Petrus Gavrila – bukott el a hazai doppingellenes ügynökség vizsgálatán az év eleje óta tiltólistán szereplő meldoniummal.

Valamennyiüket felfüggesztették, nem utazhatnak Rióba, de Románia a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) döntésére vár, hogy eldöntsék, milyen büntetést szabnak ki a meldoniumhasználaton ért sportolókra.

A sportolók sosem kockáztatták volna azt, hogy elbukják a doppingtesztet – fogalmazott a TVR-nek Ioan Dobrescu, a román olimpiai bizottság főtitkára. Hozzátette: „Felkészülésüket orvosok és edzők segítik, ki kell derítenünk, kik állnak a háttérben.”

Elisabeta Lipa román ifjúsági és sportminiszter is a bűnösök felderítését célzó alapos vizsgálatot ígért, megjegyezve: első ízben szembesült csoportos doppingolással.

Közben az olimpiára kvalifikált román atléták közül is már a harmadik versenyzőről derült ki, hogy doppingolt: Daniela Stanciu magasugrót szintén meldoniumhasználat miatt függesztették fel – közölte a TVR. A 85 fős román olimpiai keretnek így most már több mint tíz sportolót kell nélkülöznie.

A kaja-kenu a negyedik legeredményesebb sportágnak számít Romániában a versenyzők által szerzett olimpiai érmek száma 34, köztük tíz aranyat szereztek az eddigi olimpiai játékokon.

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
Tegnap, 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
Tegnap, 12:55

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47
Ezek is érdekelhetik