Rio 2016: a ranglista alapján Póta Georgina kvótás

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 12:10
Póta Georgina indulhat a riói olimpián, miután a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott, úgynevezett ötkarikás ranglistáján a 12. helyen áll, s innen 22-en jutnak egyéni kvótához.


Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek azt mondta: Lovas Petra öt ponttal lemarad az indulásról.
Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek azt mondta: Lovas Petra öt ponttal lemarad az indulásról.

A szakember ugyanakkor úgy véli, számításai szerint Pattantyús Ádám ott lehet majd Rióban, de ez csak június 7-én, az indulási jogok végleges elosztásakor válhat hivatalossá.

Az ITTF csütörtökön délután küldi el a hivatalos értesítéseket a nemzeti szövetségeknek, amelyeknek május 20-ig kell visszaigazolniuk az érintett játékos(ok) részvételi szándékát.

Ezután következik a kvalifikációt szerző csapatok kiértesítése, illetve feltöltése, majd a fel nem használt kvóták elosztása.

Négy éve Londonban négy asztaliteniszező képviselte a magyar színeket, míg Rio de Janeiróban a jelenlegi állás szerint egy vagy két pingpongosunk lehet ott.

A 31 éves Póta Georgina pályafutása harmadik olimpiájára készülhet, Pekingben és Londonban is a legjobb 32 között esett ki.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
12 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
16 órája

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40

Asztalitenisz Grand Smash: András Csaba a selejtező első fordulójában búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.14. 14:10

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17
Ezek is érdekelhetik