Rali ob: a hétszeres bajnok ifj. Tóth egy-két futamot tervez az idén

Vágólapra másolva!
2012.03.27. 16:35
Címkék
A hétszeres abszolút ralibajnok ifj. Tóth János csak egy, esetleg két ob-futamot tervez az idén.

„Sajnos többre nem futja – mondta az MTI-nek kedden ifj. Tóth, aki 1995-ben egy Toyota Celica volánja mögött nyerte meg első bajnoki címét, öt éve pedig a hetedik, egyben eddigi utolsót Peugeot 206 WRC-vel. – A tervek szerint a nyitó viadalon szeretnék rajthoz állni, és ha úgy alakulnak a dolgok, a Mecsek-ralin is harcba szállok a győzelem reményében.”

A 43 esztendős autóversenyző, aki az előző esztendőben a második helyen végzett Aschenbrenner György mögött az összetettben, a hat futamból csupán egyet tudott megnyerni a Peugeot 207 S2000-rel.

„Az idén is ugyanazzal a géppel versenyzek, és nagyon várom a 208-as jelzésű új gépet, amivel reményeim szerint, ha minden megvalósul, teljes szezont szeretnék végigversenyezni jövőre – fogalmazott a harcedzett pilóta. – Nagyon bízom abban, hogy meglesz a nyolcadik bajnokság, aztán meglátjuk, mi jöhet még.”

Ifj. Tóth megjegyezte, hogy ő és pilótatársai is súlyos gondban vannak, hiszen a rendező visszalépése miatt nem tartják meg szombaton és vasárnap az idénynyitó Eger-ralit, és elmarad a júniusi pécsi IRC-futam is.

„Teljes a bizonytalanság, így képtelenség tervezni – mondta. – Egyelőre nem tudunk semmit, azok a pilóták, akik bérlik a versenyautókat, nem tudnak készülni, időben lefoglalni a gépeket. Nagyon bízom abban, hogy megoldódnak a gondok, és már csak a versenyekre összpontosíthatunk.”

 

Legfrissebb hírek

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
37 perce

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
38 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
45 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
45 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
47 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
52 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik